Nagyon kell a jó hír, bármi is legyen az

Most beszéltem telefonon az egyik kolléganőmmel, aki még a karantén előtt hazautazott a családjához (Termoli nevű városban él). Ott vannak fertőzött betegek, már a karantén előtt is találtak ilyeneket. Most a pszichológusa segítségét kérte, mert nagyon maga alatt volt. Szóval nagyon kell a jó hír, bármi is legyen az.

Felháborodva olvasom, hogy egyesek szerint Olaszországban azért nagy a baj, mert nem foglalkoznak megfelelően a betegekkel. Ez hamis információ. Mindent megtesznek, nagyon keményen dolgoznak értük. De csodákra ők sem képesek... De egyébként

a maga helyén mindenki megteszi a magáét:

az élelmiszerboltban dolgozók sem jó kedvükből mennek nap mint nap dolgozni, szívesebben maradnának otthon. Minden tiszteletem azoké, akik ebben a helyzetben is dolgoznak, hiszen értünk teszik. Mert ha nem tennék, gondoljunk csak bele...

Itt gondolok az egészségügyre, rendőrségre, katonákra, csendőrökre, élelmiszerüzletben dolgozókra. Számos ország bezárta a határait, de most már mindenhol ott van a vírus, úgyhogy egy hajóban evezünk, ezért nagyon fontos összetartanunk, együtt kell megtennünk, ami tőlünk telik. Nekünk az a dolgunk, hogy otthon üljünk, és segítsük azokat, akik szintén otthon kell maradjanak.

Ha mással nem is tudunk segíteni, de mint ahogy nekem is, másoknak is sokat jelentenek a biztató szavak.

Az én információm szerint a járvány Kínából egy német üzletember közvetítésével jutott be Olaszországba, egy olyan részre ahol nagy a népsűrűség (Milánó). Az 1-es beteg, aki a német úgynevezett 0-as betegtől kapta el, több száz embernek adta át a vírust, ő egy 38 éves, aktív, egészséges férfi volt. Így indult, senki nem érti, hogy mi történik, miért nem csillapodik a járvány, de rá fogunk jönni, a tudósok tanulmányozzák. A szálló porban is benne van, szennyezett levegőjű térségekben dupla a fertőzöttek száma. Én már azon is gondolkodom, hogy ha már mindenképp meg kell fertőződni, akkor jöjjön, minél hamarabb essek túl rajta, s utána segíthessek másokon immár immunisan.

Olaszország és a világ ezt is túl fogja élni. Sok tanulsággal fog járni, és lesz, amin változtatni kell. És

amikor túl leszünk rajta, semmi nem lesz olyan, mint előtte volt.

Újabb információ: még nagyobb a szigorítás (a főnököm most mesélte), hogy már nem lenne elég a korábbi hivatalos papír ahhoz, hogy elhagyhassam a helységet. Ha utazni akar valaki, fel kell mutatni a bejelentett lakcímét, és csak és kizárólag oda mehet. Más indokot nem fogadnak el a rendőrök. Már

azt is figyelik, hogy ki hányszor hagyja el a lakását, és figyelmeztetnek.

Például a főnökömet is megállították. Kérdezték, hogy hova megy, és mikor mondta, hogy csak a gyógyszertárba, felszólították, hogy ha megvette, amire szüksége van, azonnal menjen haza. De nem csak ő volt így: minden járókelőt, autóst, aki az úton volt, megállítottak.

(folytatjuk)

Katona Era, Olaszország

Aggódva figyelem azt is, hogy mi van otthon

Nagyon rossz hírt kaptam szombat reggel: a szomszédom mesélte, hogy a közeli faluban, ami tőlem 2–3 kilométerre van, három személy vírusfertőzött. A környéken eddig nem volt egy sem. Eddig még viszonylag biztonságban éreztem magam, de most már elért a félelem.

Végeláthatatlannak tűnő várakozás

Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.

Most derül ki igazán, hogy kire számíthatunk

Kedden múlt egy hete, hogy be vagyunk zárva, vagy másképp mondva, bezárkózva itt Olaszországban. Nézzük a híreket, a vírus nem jött közelebb, tudtommal egy innen húsz kilométerre lévő másik településen van a hozzám legközelebbi beteg.

„Minden rendben lesz”

„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.