
A tűzeset után egy héttel. Teljesen leégett az istálló
Fotó: Erdély Bálint Előd
Igyekeznek talpra állni a máréfalvi gazdák, akiknek minden jószágát elpusztította egy villám, amely a község határában lévő istállójukba csapott bele. Azóta számtalan felajánlást és anyagi támogatást is kaptak a közösségtől.
2020. március 23., 14:102020. március 23., 14:10
Mintegy 50 ezer lejnyi támogatás gyűlt össze a helyiektől a máréfalvi Péter családnak a községvezetés közbenjárásával, ami nagyjából 13 százalékát teszi ki a villámcsapás okozta kárnak – fejtette ki a Székelyhonnak Kovács Imre polgármester, hozzátéve, hogy
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kiemelte, különösen jólesik neki, hogy máshonnan is érkezett segítség, ugyanis a gyergyóalfalusi gazdaszervezet tagjai szintén gyűjtést szerveztek, és 3600 lejjel támogatták a máréfalvi családot. Arra buzdított mindenkit, hogy továbbra is segítsenek, hiszen a Péter családnak tíz évnyi munkája lett hamuvá néhány óra alatt, ami 80 ezer eurós kárt jelent.
A tűzeset után felkerestük Péter Dénest, aki vejével, Péter Ervinnel nevelt állatokat a tűzeset bekövetkeztéig. Jól látszott, hogy még most is felkavarja őket, ha felidézik a múlt héten történteket. Elmondták, nagyon hálásak, hiszen a pénzügyi támogatás mellett fa- és egyéb építkezési anyagokat, illetve állatokat is felajánlottak nekik. Hangsúlyozták, ők az állattartáshoz értenek, így a továbbiakban is ezzel dolgoznának. Éppen ezért
Fotó: Erdély Bálint Előd
Péter Ervin rámutatott, már el is kezdte tervezni az új istállót, és reméli, hogy építkezhetnek, amint megszűnnek az esőzések és könnyebben megközelíthető lesz a helyszín. Persze nincs annyi pénzük, hogy visszaállítsák az eredeti épületet, de remélik, hogy kisebb lépésekben haladva az is megtörténhet, és majd újra állatokat nevelhetnek ott.
– fogalmazott Péter Ervin.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A gazdák egyébként minden segítségnek örvendenek a továbbiakban is, hiszen nehéz munka vár rájuk, és megélhetésük a tét. Aki támogatni szeretné őket, ezt a polgármesteri hivatalnál, illetve a RO63RNCB0156087900140001-es bankszámlaszámra utalva is megteheti.
Sok állat elpusztult
Múlt héten csapott bele a villám a Péter család istállójába, amely rögtön lángra kapott. Az építmény egy nehezen megközelíthető helyen volt, így az önkéntes tűzoltók sem tudtak kellő hatékonysággal beavatkozni. A tűzben huszonkilenc fajtiszta szarvasmarha, hat ló és ugyanennyi juh pusztult el.

Több tíz marha, juhok és lovak pusztultak el egy Máréfalvához közeli tanyán, miután egy villám csapott az istállóba a hétfői viharban. A falu lakói és a helyi önkéntes tűzoltók is a helyszínre siettek, hogy eloltsák a tüzet, de a felázott talaj miatt járművekkel nem tudták megközelíteni az égő istállót.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!