Április elsejétől felfüggesztik a látogatási tilalmat a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf megyei sürgősségi kórházban – tájékoztatott pénteken az intézmény vezetősége.
Erős szélre, esőre és fokozott lehűlésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 29 északi, központi és nyugati megyére – írja az Agerpres hírügynökség.
Filmes találkozások címmel új projekt indul Marosvásárhelyen. Március 30-án, pénteken 18 órától a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai volt zsinagógában, a Kortárs művészetek házában Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotását vetítik.
Közel 11 millió forint értékű, korszerű számítástechnikai felszereléssel gazdagodott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium. A pályázó Studium Alapítvány ezzel a román állam oktatásügyi feladatainak egy részét teljesítette.
„Sokan vitatják, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak van-e jogunk szavazni Magyarország jövőjét meghatározó kérdésekben. Igenis van, és erősíteni kellene ezt a tudatot bennünk, erdélyiekben” – fogalmazott Kolcsár András, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke.
Noha áthalad rajta a közúti forgalom, a terület a katolikus egyházé – ezért nem tudja a város megjavítani Csíkszeredában a Szív utca egy leromlott szakaszát. A tulajdonos lezárná a területet, az autósok a kátyúk eltüntetését várják.
A székelyudvarhelyi közhivatalok többségében pénteken és hétfőn nincs, illetve nem lesz ügyfélfogadás. A gyógyszertárakban egyéni munkaprogram szerint dolgoznak, a bevásárlóközpontok egy része vasárnap zárva tart, hétfőn pedig ünnepi munkaprogram szerint lesz nyitva.
Mintegy 10 métert zuhant egy szakadékba munkagépével egy csíkszentdomokosi férfi Balánbánya északi részén, a Szép Laknak nevezett városrészen csütörtökön délután. A sérült férfit csonttöréssel és egyéb sérülésekkel szállították kórházba.
Jelképekben és érzelmekben bővelkedő ünnepsorozat a húsvét. A keresztények a Jézus halála feletti nagypénteki és nagyszombati gyász után a húsvétvasárnap hajnali föltámadásnak, az újjászületésnek örvendeznek. Mély és szép szertartások részesei, akik templomba mennek az ünnep napjain.
A volt csíkszeredai traktorgyár helyén, a Csíki Plázaként ismert épületnél újabb beruházás készül, egy üzletközpontot hoznának ott létre. Ehhez pedig többek között az övezeti rendezési tervben előírt módon egy körforgalom kiépítését kell vállalnia a beruházónak.
Csíkszeredai tömbházlakásban keletkezett füst miatt riasztották a tűzoltókat csütörtökön 22 óra 48 perckor – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Két szelektívhulladékgyűjtő-pont létesülhet Csíkszeredában, ennek érdekében köt megállapodást a csíkszeredai önkormányzat, valamint a Green Grup. Erről márciusi ülésén döntött a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület.
Az előző évekhez hasonlóan idén is megszervezte tojásíró tevékenységét diákjai számára a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola csütörtökön.
Az ünnepi hosszú hétvége alatt bőven lesz lehetőség lelki feltöltődésre és kikapcsolódásra Csíkszéken, hiszen több településen szerveznek húsvéti programokat, ünnepi eseményeket.
Az alábbiakban összefoglaljuk a húsvéti ünnepek alkalmából tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét Székelyudvarhelyen és a leányegyházközségekben.
Vállalkozó-utánpótlást kíván nevelni a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit), ennek érdekében képzéssorozatot indítanak, amelyen a fiatalok első kézből sajátíthatják el a cégalapítás alapjait.
A gyergyószentmiklósi templomok mindegyikében tartanak ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket. Húsvétvasárnap ételszentelésre kerül sor a Szent Anna-kápolnáknál is.
Végrehajtották Marosvásárhelyen azt a szívműtétet, amely a 74 esztendős gyergyószentmiklósi Udvari Mátyás életének meghosszabbítását jelentheti. Fia, Attila tájékoztatott erről, ő volt az is, aki adománygyűjtésbe kezdett, amikor kiderült, beavatkozásra lesz szükség.