Végrehajtották Marosvásárhelyen azt a szívműtétet, amely a 74 esztendős gyergyószentmiklósi Udvari Mátyás életének meghosszabbítását jelentheti. Fia, Attila tájékoztatott erről, ő volt az is, aki adománygyűjtésbe kezdett, amikor kiderült, beavatkozásra lesz szükség.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, valamint a felsőoktatási intézmény Hallgatói Önkormányzata egyetemi állásbörzét szervez április 12–én 10–16 óra között.
Egyre többen csatlakoznak a gyergyói örmény katolikus egyház által indítványozott nagyszerdai keresztúthoz, legutóbb közel félezren vettek részt a szertartáson. A zarándoklaton Jézus megfeszítésére emlékeznek a hívek, ugyanakkor sorskeresztjeiket is felviszik a városhoz közeli Csobot-hegyre.
Aláírták a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályának felújításáról szóló finanszírozási szerződést szerdán. A EU-s projekt összértéke közel hárommillió lej, és a munkálatokat a tervek szerint jövő év decemberéig fejezik be.
Idén a katolikus és ortodox hívek nem egy időben ünneplik a húsvétot, így két hétvégén is ünnepi hangulat lesz Marosvásárhelyen. A hivatalok pénteken és hétfőn nyitva lesznek, de a városi uszoda és a tömegközlekedés ünnepi program szerint működik.
A legjobb magyarországi előadókkal, nemzetközi fellépőkkel és menő erdélyi zenekarokkal érkezik a VIBE Fesztivál második kiadása. Július 5-8. között újra fesztiválvárossá alakul Marosvásárhely.
Már péntektől készülhetünk a húsvétra, hiszen idén a nagypéntek is hivatalos munkaszüneti nappá vált, ugyanakkor a tanintézetekben is megkezdődik a tavaszi vakáció. Az utazási irodák forgalmából ítélve úgy tűnik, hogy a székelyudvarhelyiek szívesebben töltik itthon az ünnepet.
Marosvásárhelyen csak a nagypiacon lehet élő bárányt vágatni, ott működik az egyetlen hivatásos vágóhíd. Lassan hagyománnyá válik azonban, hogy különböző okok miatt rendszerint megdrágulnak a húsvéti ünnepi asztal főbb kellékei.
Nagy mennyiségű tartósélelmiszert gyűjtöttek össze húsvét alkalmából a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai.
Nem tetszett az RMDSZ-es képviselő-testületi tagoknak, hogy az e havi ülésen frakciójukból egyetlen jelöltet sem neveztek ki a székelyudvarhelyi intézmények vezetőtanácsaiba. Az MPP–EMNP-frakció vezetője elmagyarázta, hogy miért van így.
Súlyos sérülésekkel szállítottak a csíkszeredai kórházba egy gyimesközéploki férfit, aki alkohol befolyása alatt egy magasfeszültségű villanyoszlopnak hajtott Csíkszenttamáson szénás szekerével.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Április 7-én este 10 óráig vehetők át a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusára kért választási levélszavazatok: az érintett 15 ezer külhoni magyar állampolgár kiszolgálására a főkonzulátus munkatársai hosszított programmal dolgoznak.
Egy éve, nagyon fiatalon hunyt el ifj. Koszorus Kálmán. Az erdélyi zenésztársadalom túl korán elhunyt hangszeres művészének emlékére zenés megemlékezéseket szerveznek ma, illetve április 7-8-án.
Régebben az átadás és egyben az árulás napjaként is emlegették nagycsütörtököt. Ma az úr vacsorájának csütörtökje. Katolikus templomainkra eme nap estéjétől nagyszombat estig csend telepszik. A harangok szerepét fakereplők veszik át, íme, a magyarázat.
A kedvezményes adófizetés határidejének közeledtére hívja fel a városlakók figyelmét Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
A második világháború után György Árpád plébános vezette be a napjainkig gyakorolt szentsír-őrzés szokását Lövétén.
Nem olcsó, de nagyjából a tavalyi áron vásárolható meg a székelyudvarhelyi boltokban a kedvelt húsvéti ünnepi menü alapanyaga, a bárányhús. Üzletenként változik a kereslet a bárányhús iránt, de általánosan elmondható, hogy egyelőre mérsékelt az érdeklődés a húsvéti menü alapanyaga irán
A Székelyföldi Legendárium szerdán mutatta be hivatalosan a tavalyi emlékév tiszteletére 2017 decemberében kiadott A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma című könyvét és annak térképmellékletét.