A Székelyföldi Legendárium szerdán mutatta be hivatalosan a tavalyi emlékév tiszteletére 2017 decemberében kiadott A sziklahitű király – Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma című könyvét és annak térképmellékletét.
Februártól tartozik Csíkszereda ügykezelésébe a vasúti felüljáró hídon átvezető útszakasz. Az építmény pályázati támogatásból tervezett felújításának kivitelezési módját a most készülő megvalósíthatósági tanulmány hivatott meghatározni.
Robotok segítségével tanulhatnak programozást három csíkszeredai általános iskola tanulói. Az eddig csak középiskolákban működő programot kísérleti jelleggel vezetik be opcionálisan az idei tanév hátralevő részében a József Attila, a Petőfi Sándor, valamint a Nagy Imre általános iskolákban.
Tizennegyedik helyen szerepel Hargita megye a negyvenegyből azon a listán, amely a vidéki lakosság internetes vásárlási szokásait vizsgálja. Az eMAG online áruház által végzett felmérés szerint az internetes vásárlás egyre népszerűbb a falvakban is.
Tekintettel arra, hogy a kedvezményes adó befizetési határideje, március 31. szabadnapra esik, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal adóügyi osztálya úgy döntött, hogy a határidőt a következő munkanapig meghosszabbítják.
A szerdai határidőig összesen két személy, Sinka Arnold és Derzsi László nyújtotta be jelölési dokumentációját a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségére. Azok pedig, akik ugyancsak szerdán délig beléptek a szervezetbe, vagy aktualizálták tagságukat, részt vehetnek a közgyűlésen.
Immár öt éve, hogy mindig az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag részeként szervezték meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, idén azonban újdonságként két hónappal korábbra „költözik” a rendezvény.
Az európai kortárs színházművészet újdonságaiba nyújt betekintést a májusban szervezendő sepsiszentgyörgyi 4. Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelynek a zene kerül a középpontjába – jelentették be szerdán a szervezők.
Ne a magyar kormány támogatásait firtassák a Kovászna megyei román civil szervezetek, inkább szerezzenek finanszírozást a román kormánytól – fogalmazta meg egy szerdai sajtótájékoztatón a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Két szekérnyi, lomtalanításból származó hulladékot dobtak ki a Rétyi Nyír természetvédelmi területen. A nagy mennyiségű hulladék között több számlát is találtak egy férfi nevére kiállítva. Nem biztos, hogy ő volt a tettes, de legalább ki lehet indulni valamiből.
Segítséget nyújt a magyarországi választások levélszavazatához csatolt azonosítónyilatkozat kitöltésében, illetve a levélszavazatok összegyűjtésében az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Jelentős mennyiségű alapélelmiszer gyűlt a csíkszeredai Juventutti Alapítvány által szervezett gyűjtésen a csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központban.
Egy telefonos kattintás keltette fel a fényképezés iránti érdeklődését, ma már óriásplakátokon láthatja munkáit a gyergyószentmiklósi Jakab Lóránt. Ő maga is meglepődött azon, hogy fotóstársai és az alkotásai iránt érdeklődők művésszé avatták.
Több mint egy tucat ötletet küldtek be civilek az udvarhelyi Digitális Kalákára. A rendhagyó eseményre húsvét után már az IT-szakemberekből álló csapatok jelentkezését várják.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal több-kevesebb sikerrel próbálja újra visszavezetni a fizetős parkolási rendszert a főtéren és a környékbeli utcákban.
Az időjárási viszonyok miatt Székelyudvarhelyen egyelőre még nem láttak hozzá a tartósabb útjavítási munkálatoknak, viszont a nagyon rossz állapotban lévő útszakaszokon hidegaszfalttal tömik be a gödröket – tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztályának munkatársa.
Újraélesztési tanfolyam indul három marosvásárhelyi középiskolában. Ezek a tanintézmények a Marosszéki Közösségi Alapítvány jóvoltából automata defribilliátort kapnak ajándékba.
Minden gyergyószéki településen megszervezték a helyi RMDSZ-szervezetek a magyarországi országgyűlési választásokon levélszavazattal részt vevő helyiek segítését. A levélszavazatok összegyűjtését és a főkonzulátusra való beszállítását is vállalják.