
Fotó: MTI/Kovács Attila
Közel hatszáz anyaországi és külhoni magyar diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén – tájékoztat közleményben a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. A vetélkedőt a járványügyi helyzet miatt virtuális formában tartják meg.
2020. április 23., 16:342020. április 23., 16:34
Tavaly októberben hirdették meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedőt, amelybe több mint 75 ezer diák kapcsolódott be az anyaországból és határon túlról. A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi és nemzetpolitikai kérdésekkel, harminc napon keresztül, majd a továbbjutó csapatok a középdöntőkben mérhették össze tudásukat. A döntőbe húsz csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott, így közel hatszáz diák méri össze tudását a pénteken délután kettőkor kezdődő nagydöntőn.
A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan alkotást – kisvideót, rajzot, festményt – készítsenek, ami a nemzeti összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve.
A pénteki élő döntőt a program Youtube-csatornáján bárki követheti, a diákok tesztfeladataival párhuzamosan olyan színes kísérőprogramok zajlanak majd, mint Lackfi János író irodalmi blokkja, Orbán Bori népdalénekes fellépése, de megelevenedik Mátyás király udvara, illetve egy környezetvédelmi divatbemutatót is láthatnak a nézők.
„A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessük mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket, és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre” – olvasható még a közleményben.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
A Caritas piramisjátékhoz hasonlította szombaton Oana Gheorghiu a nem járulékalapú különnyugdíjakat.
Az eMAG 15. fekete pénteki árleszállítási akciója minden várakozást felülmúlt: több mint 986 millió lej értékű rendelést regisztráltak, ami 10 százalékkal meghaladja a tavalyi eredményt – tájékozatott szombaton a vállalat.
szóljon hozzá!