Mélyszegénységben és szükségben: akiknek igazi segítség egy tányér leves

Marosvásárhelyen, a romák lakta Hidegvölgyben ritkán lehet bejutni. Most sikátoros mellékutcába megyünk, olyan helyre, ahol még nem jártunk. Az utca bejáratánál álló rendőrök és katonák nem állítanak meg. A kocsit már várják, többnyire türelmesen. A kis dombtetőn több tízen gyűlnek össze. Van közöttük anya, ölbe tartott kisgyermekkel, teljesen mezítelen két-három éves kisgyermek, mobiltelefonon beszélő roma fiatalasszony is. Körülöttünk háznak nevezett tákolmányok, ajtóval vagy anélkül, van, amelyiknek kéményéből füst kúszik az ég felé. Lehet, hogy ott ma főztek valami. Az egyik ház falának támaszkodva suhancok figyelnek, ők nem az ebédet várják, hanem azt, hogy teljen el a mai nap is. Az önkéntes névsorolvasást tart, végül kiosztja a levest. Vannak, akik üres kézzel távoznak, mert nem voltak a listán.

Szótlanul megyünk a város másik felében levő Kárpátok sétányára. A látottak hatása alól az egyik tulajdonosi társulás elnökének köszöntése riaszt fel. Sava Petrut arról beszél, hogy a negyedben nagyon sok idő személy lakik, és vannak olyanok, akiknek kevés a nyugdíja, így jól fog nekik a meleg leves. Ő javasolta a Divers Egyesületnek azokat a személyeket, akiknek egy részéhez mi is benézünk.

A 79 éves Csiki Rozália néni arról  mesél, hogy mindig szeretett dolgozni, most pedig nagyon rosszul esik neki, hogy naponta csupán két órát tölthet a szabadban. 11–13 óra között többnyire a tömbház előtt lévő kis virágágyást gondozza. Többször elmondta, hogy csak akkor kéri a levest és a kenyeret, ha nem kell fizetni érte.

A Kárpátok sétányán levő tízemeletes garzontömbház „liftházában” lakik Paizs Loránd. Azért húzhatja meg magát a liftháznak nevezett, de tulajdonképpen a tetőre kivezető félemeleten levő helyiségben, mert takarít a tömbház körül, segíti a tulajdonosi társulás munkáját. Keveset beszél, annyit mond el, hogy főzni nincs lehetősége, gyomorfekélye van, így a meleg levesnek mindennél jobban örvend.