
Nincs minden családban lehetőség a multimédiás eszközökön keresztül való tanulásra. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Két elemi iskolás gyermek, kényszerszabadságon levő családfő, munkanélküli édesanya – így néz ki az egyik csíki községben lakó hátrányos helyzetű család. Az anyagi nehézségek mellett a gyermekek oktatása most még nagyobb kihívást jelent a szülőknek.
2020. április 25., 12:232020. április 25., 12:23
„Számítógépünk és internetünk nincs, én jelenleg még munkába se tudok járni” – kezdte beszámolóját lemondóan a családfő. A majdnem minimálbérért dolgozó apa jelenleg a fizetése hetvenöt százalékát kapja, ez a család egyetlen bevételi forrása. Mint elmondta, számítógép hiányában is próbálják megteremteni a tanulási körülményeket a második és harmadik osztályos gyermekeiknek.
– számolt be az apa a tanulás menetéről.
Amíg a gyermekek tudtak iskolába járni, a délutáni tanulásuk és az ebédjük is biztosítva volt. A községben működő gondozói szolgálatot vették igénybe, a tanórák után mindkét kislány szakszerű nevelők segítségével készítette el a házi feladatot és tanulta meg a leckét. „Délután négy, öt óra után mentünk utánuk. Mi a feleségemmel nem vagyunk tanult emberek, nagy dolog, hogy a gyermekeink iskolán kívül is segítséget kapnak a tanulásban. Most ennek hiányában csak itthon kénytelenek tanulni, így van eset, hogy segítségre szorulunk” – mutatott rá az apa. Az édesanya munkanélküli, a háztartás rendben tartása mellett ő foglalkozik a gazdaságban levő állatokkal.
Megkerestük a harmadikos kislány tanító nénijét is. Ő előbb elmesélte, hogy milyen menetrend szerint alakította ki az iskolások számára a leckék és házi feladatok átadását. „A főbb tantárgyakra igyekeztem fektetni a hangsúlyt. Például matematikából most tanuljuk a mértékegységeket, a sík- és téridomokat.
– számolt be. A családra kitérve elmondta, Facebook-messengeren keresztül küldi át az anyagokat nekik, a feladatok megoldásait pedig nagyrészt helyesen küldik neki vissza. „Felajánlottam, hogy bármikor hívhatnak, ha nem értenek valamit, de az iskola bezárása óta talán kétszer-háromszor kértek segítséget tőlem” – fogalmazott a tanító néni. Mint mondta, az, hogy számítógép hiányában csak mobiltelefonos kapcsolaton keresztül tudják a harmadikos kislány leckéit elküldeni, eddig nem okozott nála teljesítménybeli romlást.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás