Mozgalmas október előtt áll az András Lóránt Társulat

Változatos évadindító programokkal várja októberben a táncszínház iránt érdeklődőket az András Lóránt Társulat.

Saját portájukon támadt rájuk a medve

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy házaspár hétfőn a Maros megyei Görgényhodák községhez tartozó Tokáról, miután saját udvarukon rájuk támadt a medve.

Saját portájukon támadt rájuk a medve
2018. október 02., kedd

A volt oktatási miniszter szerint Hargita megyei látogatásakor „románul még elköszönni sem tudtak tőle a magyar tanulók”

Okafogyottá vált az elhíresült kilences kormányrendelet azon pontja, amely szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását az elemi iskolákban. A fejlemények tükrében a Hargita Megyei Tanfelügyelőség érvénytelenítette az általuk közzétett közel 170 román szaktanári álláshirdetést.

A volt oktatási miniszter szerint Hargita megyei látogatásakor „románul még elköszönni sem tudtak tőle a magyar tanulók”
2018. október 01., hétfő

Fiatal családoktól félti a katonaság földjét a román képviselő

Nyolc fiatal családnak szavazta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Gyere haza programban az ingyen telek odaítélését. Azok a 18 és 35 év közöttiek jelentkezhettek, akik haza szeretnének költözni, illetve azok is, akik a városban élnek, de nincs saját telkük.

Fiatal családoktól félti a katonaság földjét a román képviselő
2018. október 01., hétfő

Pénzt kapott a Maros megyei szociális igazgatóság, de év végéig az sem lesz elég

A kormány az országos költségvetés-kiigazítás során több mint 20 millió lejt utalt Maros megye számára, célzottan 12,2 millió lejt a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság működési költségeinek fedezésére.

Pénzt kapott a Maros megyei szociális igazgatóság, de év végéig az sem lesz elég
2018. október 01., hétfő

96 és 94 éves Gyergyószentmiklós két legidősebb polgára

Gyergyószentmiklóson tizenkettedik alkalommal, immár hagyományosan ünnepség keretében köszöntötték a szépkorúakat az idősek világnapján. Hétfőn délelőtt a szentmise után a Korona épület nagytermében nagyszámú jelenlét mellett zajlott a köszöntés.

96 és 94 éves Gyergyószentmiklós két legidősebb polgára
2018. október 01., hétfő

Közel száznegyven hallgatóval kezdi az egyetemi évet a gyergyói kihelyezett tagozat

Összesen 138 hallgató kezdi az új tanévet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán alap- és mesterképzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézmény hétfőn tartotta ünnepélyes nyitórendezvényét.

Közel száznegyven hallgatóval kezdi az egyetemi évet a gyergyói kihelyezett tagozat
2018. október 01., hétfő

Egyházközségi múzeumot és díszkaput avattak Székelyszentmihályon

Nem csak a templomfalak visszhangozzák a múltat Székelyszentmihályon: a szent hajlékban adtak teret a kőbe, fába, megsárgult lapokra vésett emlékeknek. Az egyházközségi múzeum az eljövendőknek szolgál támpontul. Az őszi hálaadás ünnepén az unitárius egyház jubileumára díszkaput is avattak.

Egyházközségi múzeumot és díszkaput avattak Székelyszentmihályon
2018. október 01., hétfő

Őszi hálaadás és kopjafaavatás Kobátfalván

A felújított templomért, gyarapodásaikért és az unitárius egyház évszázadaiért adtak hálát vasárnap Kobátfalván. Az ünneplést a közösségi kapcsolatok megerősítésére szánták.

Őszi hálaadás és kopjafaavatás Kobátfalván
2018. október 01., hétfő

Katolikus papírkincsek az udvarhelyi múzeumban

Közel öt évszázad papír- és templomi kincseiből mutatja meg a legkülönlegesebbeket a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban kedden délután hat órakor megnyíló kiállítás.

Katolikus papírkincsek az udvarhelyi múzeumban
2018. október 01., hétfő

Egységesen mérték fel az új tanterv alapján tanuló ötödikesek tudását

Felmérték az ötödikesek tudását Kovászna megyében, az eredmények alapján stratégiát dolgoznak ki a felzárkóztatásra.

Egységesen mérték fel az új tanterv alapján tanuló ötödikesek tudását
Kávé otthon – élmény minden egyes csészében
Megnyitás

Kávé otthon – élmény minden egyes csészében

A jó kávé nemcsak ébresztő, hanem élmény – különösen akkor, ha otthon, saját kézzel készítjük el. Egyre többen keresik a lehetőséget, hogy a reggeli rutinból tudatos, élvezetes szertartást formáljanak. Vinczellér Árpád barista szerint a kávékészítés nemcsak technika, hanem személyes élmény is.

2018. október 01., hétfő

Szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is biztosítanak majd a marosszentgyörgyi közösségi házban

A tervek szerint munkaügyi tanácsadás, állásközvetítés, szakmai képzések, iskola utáni oktatás is helyet kap a marosszentgyörgyi Közösségi Integrációs Központban. Az építkezés hétfőn kezdődött.

Szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is biztosítanak majd a marosszentgyörgyi közösségi házban
2018. október 01., hétfő

Felújítanák Kézdivásárhely főterét – látványtervek az elképzelésről

Kézdivásárhely főterének rendezésére pályáz a város önkormányzata. Bokor Tibor polgármester lapunknak elmondta, a héten az Országos Településfejlesztési Programban (PNDL) adják le a tervet, és abban bíznak, hogy megkapják a 12,6 millió lejt a történelmi főtér felújítására.

Felújítanák Kézdivásárhely főterét – látványtervek az elképzelésről
2018. október 01., hétfő

Ne azt nézzük, mennyire hűl le, hanem hogy mennyire melegszik fel: húsz fok is lehet a következő napokban

Ingadozó hőértékekre és kevés csapadékra számíthatunk a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.

Ne azt nézzük, mennyire hűl le, hanem hogy mennyire melegszik fel: húsz fok is lehet a következő napokban
2018. október 01., hétfő

Állatokat pusztított el a medve – figyelmeztetni sem tudják egymást a kőrispatakiak, ha megjelenik a vadállat

Három portán is háziállatokat pusztított el, illetve sebzett meg egy medve Kőrispatakon. A pénteki kárfelmérésen mintegy háromezer lejre becsülték a veszteség értékét, amely tovább nőhet, ha a megsebzett állatokat nem tudják megmenteni.

Állatokat pusztított el a medve – figyelmeztetni sem tudják egymást a kőrispatakiak, ha megjelenik a vadállat
2018. október 01., hétfő

36 kilós a legnagyobb súlyú termény – de mi lehet ekkora?

Hagyományos ünnep már Gyergyószentmiklóson az őszi gazdanap és sokadalom, amikor az éves mezei munka eredményeiért, a megtelt csűrök, kamrák tartalmáért mondanak hálát a gazdálkodók. Jótékonysági jellege is van: adni a rászorulónak abból, ami nekünk termett.

36 kilós a legnagyobb súlyú termény – de mi lehet ekkora?
2018. október 01., hétfő

Sikerre ítélt IT-s mentorprogram: nemzetközi szinten is jegyzik a székelyudvarhelyi projekteket

Lezárult a U-Hub közösség mentorprogramjának idei első szakasza. A Székelyudvarhelyen töltött két és fél hónap alatt a diákok részt vettek egy százórás intenzív szoftverfejlesztési képzésen, majd napi nyolc órában dolgoztak a U-Hub-tagcégeknél szakmai gyakorlatos projektjeik kivitelezésén.

Sikerre ítélt IT-s mentorprogram: nemzetközi szinten is jegyzik a székelyudvarhelyi projekteket
2018. október 01., hétfő

Gazdasági fellendülést hozhat a Székelyföldet Bukovinával összekötő út felújítása

A térség útfelújításai, valamint az útkarbantartási munkálatai képezték – többek között – annak a találkozónak a témáját, amelyen gyergyói polgármesterekkel találkozott Hargita Megye Tanácsa elnöke és alelnöke.

Gazdasági fellendülést hozhat a Székelyföldet Bukovinával összekötő út felújítása

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye