Nő az érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt a Hargita megyei ingyenes immunizálásra jogosultak körében – eddig 1567-en kérték és kapták meg. Ez amiatt is jó hír, mert a védőoltás az egyetlen módja annak, hogy a járványok kialakulását meg lehessen előzni.
Nemcsak alakulásuk ideje, hanem a kóristák kora miatt is Csíkszék legfiatalabb kórusának mondható a Szent Péter és Pál Plébániatemplom Kórusa. A főként általános iskolás diákokból álló kar tagjai amilyen fiatalok, olyannyira lelkesek.
Tavasszal fognának hozzá a tömbházépítési munkálatokhoz a székelyudvarhelyi Fások utcája, a nagyáruház és a Nagy-Küküllő között elterülő területen. A következő években magánberuházásból megépülő három tömbházban több mint száz lakás kapna helyet.
Lehűlés várható a következő napokban, november 11-e után csapadékosra fordul az idő – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) november 5–18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésére hivatkozva.
Ezerkétszáz juhot fognak levágni Maros megyében az elkövetkező napokban, és azon példányok tetemeit, amelyeknél bebizonyosodik, hogy a szivacsos agyhártya-gyulladásban szenvedtek elhamvasztják.
Kigyulladt a kászonaltízi közbirtokosság fenyőcsemetével beültetett erdős területe hétfőn reggel: a lángok mintegy 25–30 hektáron, Kászonaltíz észak-keleti határában található erdős területen pusztítottak.
Tíz kilométernyi községi út aszfaltozásához és egy híd újjáépítéséhez foghatnak hozzá még idén Kászonaltíz községben, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. A munkálatokat közel 5,7 millió lejből valósítják meg.
Jelentős költséget állapítottak meg a Csíkszereda nyugati szélén, az 13A országúton levő, gyatra állapotú Olt-híd újjáépítésére. A pénzt európai uniós támogatásból szeretné biztosítani a szállítási minisztérium, de erre még várni kell.
Hargita megyében két egymást követő nap, vasárnap és hétfőn is megdőlt a hőmérsékleti rekord – írja az Agerpres hírügynökség.
Rövidesen kiderül milyen, helyiek által javasolt fejlesztésekre biztosít finanszírozást jövőben a székelyudvarhelyi városháza a Szólj bele! programja által. Mint megtudtuk, elképzelhető, hogy nem csak a hat kategóriában legtöbb szavazatot kapott projekteket valósítják meg.
Felmérik az állatállományt: az országos szintű ellenőrzés során a körzeti állatorvosok nemcsak az elektronikai rendszerben szereplő adatokat vetik össze a valósággal, hanem az állatok egészségi állapotát is felmérik. Gyergyószéken nagy az összevisszaság.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Térképen mutatja az Országos Meteorológiai Igazgatóság a legmagasabb és legalacsonyabb vasárnapi hőmérsékleti értékeket. Van mit nézni rajtuk.
Online egy hétig ingyen nézhető meg Bergendi Péter rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Anger Zsolt és Scherer Péter főszereplésével készült Trezor.
Mintegy hat hektárnyi legelőn és erdős területen pusztít avartűz hétfő délután óta az Ége és Jásfalva közötti részen. A közeli falvakból több gazda sietett mezőgazdasági gépekkel, ekékkel és víztartályokkal a helyszínre, hogy a tűzoltókkal vállvetve megfékezzék a lángokat.
Aki olyan filmeket szeretne látni, amelyeket sem moziban, sem televízióban nem lehet látni még, sőt az internetről sem lehet letölteni, annak ott a helye a szerdán kezdődő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.
A találkozási lehetőség mellett visszatekintő kiállításon, dokumentum- és imázsfilmek vetítésén, tudományos ülésszakon is részt vehetnek azok, akik bekapcsolódnak a Gimi ünnepségsorozatába.
Az Ineffable fúziós dzsesszzenét játszó csíkszeredai zenekar is bekerült a szebeni dzsesszfesztivál versenyének döntősei közé. Bár a négytagú együttes nem szerzett dobogós helyezést, a mezőny fiatalabbjaiként rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a nemzetközi megmérettetésen.
Állandó telefonos ügyfélszolgálatot működtet a gyergyószentmiklósi helyi rendőrség, amely által bárki, bármikor jelezheti ha kóbor kutyát, vagy gazdátlan lovat lát a városban.