Néhány napon belül azokban az oltóközpontokban, ahol a AstraZeneca vakcinát használják, előzetes bejelentkezés nélkül is bárkit beoltanak, aki a helyszínen jelentkezik.
Alaposan indokolják meg, ha visszautasítják a helyi földosztó bizottságok által benyújtott határozatokat – erre kérte az alárendeltségébe tartozó megyei földosztóbizottság tagjait Ráduly István, Kovászna megye nemrégiben kinevezett prefektusa.
Hat területen támogatja a külhoni magyar szervezeteket a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság új pályázati kiírása, amely kedden jelent meg Nemzeti Újrakezdés Program néven – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.
Különösen hideg időre, megerősödő szélre, csapadékra, a hegyekben havazásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) – írja az Agerpres hírügynökség.
Marosvásárhelyen a 7-es számú általános iskolában a diákok két, az udvaron felépített kültéri „osztályteremben” tanulhatnak. A gyerekek – az előkészítő osztályostól a nyolcadikosig – szeretnek ott lenni, a tanítók és tanárok így egy órarendet készítettek.
Emelkedett a napi esetszám a hétfői alacsony értékhez képest kedden Hargita megyében, hosszú idő után azonban halálesetek nem történtek a térségben az elmúlt huszonnégy órában. A kórházban ápoltak száma viszont újabb növekedés után megközelítette a kétszázat.
A hétfői adatokhoz képest kedden növekedett a megbetegedések száma, a fertőzöttségi arány viszont javult, mivel jócskán nőtt az elvégzett tesztek száma is. Az elmúlt huszonnégy órában 3883-mal nőtt a regisztrált esetek száma.
Néhány óra leforgása alatt három olyan autóbaleset is történt Maros megyében, ahol a tűzoltók beavatkozására is szükség volt, ugyanakkor egy különleges vészhelyzet gyanúja miatt is riasztották őket hétfőn – tájékoztat közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Gyergyószentmiklóson a három általános iskolához tartozó óvodák, napközik működnek a hosszú tavaszi vakáció alatt is. A tapasztalatok szerint a szülők többsége igényelte, hogy a kisgyermekek járhassanak ebben az időszakban is az oktatási intézményekbe.
Országos szinten egységes írásbeli vizsgával szervezik meg az iskolaigazgatói versenyvizsgákat július elején – közölte nemrég a tanügyminiszter. Augusztus 31-én ugyanis lejár minden iskolaigazgatónak és aligazgatónak a versenyvizsgával szerzett mandátuma.
Meseelőadás bemutatójára készül az Udvarhely Néptáncműhely: a Benedek Elek Világszép Nádszálkisasszony című meséje nyomán színre vitt produkciót ebben az évadban ugyan keveset játsszák, de ősztől – főként, ha az élet visszatér a megszokott kerékvágásba – többször is megtekinthető lesz.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Első házként elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely szerint a háromévesnél kisebb gyerekek után nem kell közös költséget fizetni – írja az Agerpres hírügynökség. A törvényjavaslatot 134 támogató és egy ellenszavazattal fogadta el a plénum.
A Maros Megyei Múzeum természettudományi részlegének épületét felújították, restaurálták a szobrokat és díszítő elemeket, akadálymentesítették az épületet, üvegházat építettek az egzotikus növények számára. Ezt követi hamarosan az alapkiállítás berendezése.
A vissza nem térítendő támogatásokról kérdezte a vállalkozókat a StartUp Covasna háromszéki egyesület, a konzultáció során azt mérték fel, mire van igényük az üzletembereknek.
Keddtől nagyobb kapacitással működik a gyergyószentmiklósi oltóközpont: naponta akár kétszáz személyt is be tudnak oltani koronavírus elleni vakcinával.
Szászrégen és Segesvár két majdnem azonos lakosságú város, a költségvetésük azonban nagyon különbözik. Segesváré sokkal kisebb, ennek ellenére Maros megyében elsőként bevezetik a részvételi költségvetést, 200 ezer lejt szánva a lakók által benyújtott tervek megvalósítására.
Mivel vasárnap nem végeztek teszteket, hétfőn egyetlen új koronavírus-fertőzés sem került nyilvántartásba Kovászna megyében – miközben egy nappal korábban rekordközeli, 154 új beteget azonosítottak.
Több olyan újdonságot tartalmaz Csíkszereda idei költségvetése, amelyekre eddig nem volt példa. Így félmillió lejt a lakosság, illetve civil szervezetek által meghatározott célokra költenek, egységes iskolai ösztöndíjrendszer készül, támogatják a hegyimentőket, és több pénzt kapnak a kulturális intézmények.