A Nap Kiadó, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa közös szervezésében tartottak könyvbemutatót csütörtökön a csíkszeredai Lázár-házban.
Két külön pályázat részeként épül ki a szennyvízhálózat Bögöz község legtöbb településén, ám a zajló megvalósítások bonyolódtak, hiszen több esetben módosítani kellett a terveket, ugyanakkor egyik projektnél a munka befejezésének határidejét is tolni kell.
Villanyoszlopnak ütközött, és felborult egy személyautó Mezőkapuson csütörtökön. Egy személy megsérült, a rohammentősök a kórházba szállították.
A múzeum igazgatójának kinevezése, költségvetés kiigazítása, a véradási lehetőség biztosítása, a város erdőalapjából kitermelt famennyiség értékesítése és a sportiskola működésének támogatása egyaránt szerepelt a csütörtöki tanácsülés napirendjén.
Csökkent az oltási kedv Romániában, ennek következtében országosan intézkedéseket hoztak az oltóközpontok nyitvatartását érintően. Ez a rendelkezés a gyergyószentmiklósi oltóközpontot is érinti, ahol július 15-től lerövidült a munkaprogram.
Napok óta tart a kánikula Székelyudvarhelyen, ezért napi rendszerességgel locsolják a város fontosabb útvonalait. Emellett a helyi önkormányzat négy helyszínen tervez párakapukat kihelyezni a gyalogosok hőérzetének enyhítésére.
Két autó ütközött össze Parajd községben, szerdán kora délután. Az egyik gépjárművezető alkohol befolyása alatt állt a baleset idején – írja közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tornai Szilárd lett az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) új elnöke, aki friss lendülettel vág bele a munkába. Társaival egyebek mellett a vidéki tagszervezetekkel való kapcsolatok megerősítését, kiterjesztését tervezik.
A megfelelő időjárást kihasználva kezdték el a Szentegyházán épülő Mária-út közel két kilométeres szakaszának leaszfaltozását, illetve az útpadkák kialakítását.
Két autó ütközött Fehéregyházán a Brassó felé vezető országúton. A baleset három résztvevője közül ketten megsérültek, egyikük súlyosan.
Hargita megyében a magyar diákok közül a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium végzős tanulója, Geréb Fanni érte el a legmagasabb átlagot az idei érettségin. A második legjobb eredmény mindössze 0,04-gyel kisebb az elsőnél, de ami igazán érdekes, hogy azt Fanni ikertestvére, Janka érdemelte ki.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Alig ér véget a Régizene Fesztivál, jövő héten egy másik zeneműfaj színtere lesz a csíkszeredai Mikó-vár és a központi park. Július 22–25. között szervezik meg a korábbi Mini Jazzfesztivál nevet mostanra már jócskán kinövő kulturális programsorozatot.
Csapadékos, majd meleg időjárással köszöntött be a nyár, kedvezve ezzel a szúnyogok elszaporodásának. Emiatt több városban szükségessé vált a rovarirtás. Arról, hogy mit takar az eljárás, milyen eredmények várhatók, Győrfi Zoltánnal, egy rovarirtást végző szakcég vezetőjével beszélgettünk.
Kamionnal ütközött személygépkocsikhoz, valamint egy utánfutóra rakodott, kigyulladt szalmabálákhoz vonultak ki a Maros megyei tűzoltók szerdán.
Összevont projektben, uniós pályázati forrásokból korszerűsítenék a székelyudvarhelyi minifocipályát, a sétatéri játszóteret, valamint modernizálnák a Tompa László Általános Iskola épületét. Ezt megelőzően azonban kerítéseket, lelátókat, villanyoszlopokat kell elbontani.
Ellehetetlenítené a kistermelők tevékenységét az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság által kidolgozott sürgősségi rendelet-tervezet, amelynek a célja a sertéspestis terjedésének megakadályozása. Az RMDSZ nem támogatja ezt – jelentette ki Magyar Lóránd parlamenti képviselő.
Önkéntes program beindítását kezdeményezi a marosvásárhelyi városháza szociális igazgatósága, amiről közvitát is szerveznek, sőt a soron következő tanácsülésen dönteni is kívánnak róla.
Csíkszeredában a gazdák három százaléka hagyott fel a mezőgazdasági tevékenységgel az elmúlt tíz évben – derül ki az általános mezőgazdasági összeírásból. Az adatfelvétel gördülékenyen zajlott, így több mint két héttel a megszabott határidő előtt sikerült befejezni a felmérést.