Több útszakaszon kátyúznak Maros megyében – közben nagyobb lélegzetű munkálatokat is előkészítenek. Maros Megye Tanácsa saját költségvetéséből közel 14 kilométernyi új aszfaltszőnyeget fektetnek le 4,17 millió lej értékben.
18 jármű szórja szét a szúnyog- és kullancsirtó szereket Marosvásárhely egész területén, május 23–25. között, 22 órától hajnali 4 óráig.
Az Országos Lakosság-nyilvántartási Igazgatóság május 19-i döntése értelmében ezentúl a személyi igazolványok kibocsátása a csak kérelem benyújtásától számított 20 nap után lehetséges – értesíti a lakosságot a csíkszeredai városháza.
A 223-ban a pápai trónra került, majd 230-ban vértanúhalált szenvedett I. Orbán pápa egyesek szerint a jóval Jézus születése előtt dívó Bacchus-kultusz szerepét „vette át”, részben ezért választották patrónusuknak a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz pünkösdi, ünnepi vásár és kiállítás Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen, ahol a helyi termelők szélesebb körben bemutathatják termékeiket.
Kézdivásárhelyen tartották soros találkozójukat a felső-háromszéki települések polgármesterei, ahová ezúttal többek között a Kovászna Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság képviselői is meghívást kaptak.
Csütörtökön indulnak el Csíksomlyó felé a gyergyószéki gyalogos keresztalják és lovas zarándokok. A gyergyóalfalviak útja mindig különleges figyelmet kap, hiszen ők voltak az elsők, akik 1567-ben elzarándokoltak Csíksomlyóra.
Harmadik nekifutásra sem sikerült hulladékgazdálkodási vállalatot találni Maros megyében a 2-es övezethez tartozó települések, többek között Marosvásárhely számára. A közbeszerzéseket kiíró Ecolect vezetője szándékosságot sejt a cégek viselkedése mögött.
Többnyire a jól bevált forgatókönyv szerint zajlik a csíksomlyói pünkösdi búcsú, azonban a korábbi évektől eltérően idén nem engedélyezik a lovas szekerek feljutását a nyeregbe, csak külön városházi jóváhagyással, például a fúvós zenekaroknak.
A Petőfi 200 emlékév keretében Tóth Péter Lóránt Pro Hungarica-díjas versmondó és Kálló Béla Jászai-díjas színész előadásában tekinthető meg a Szabadságharc című produkció május 24-én 19 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.
Alig három perc alatt kimerült szerdán a Zöld Ház program keretében a központi régió megyéinek elkülönített 245,060 millió lejes keret. Ide tartozik többek között Hargita, Maros és Kovászna megye is.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
Látványos munka zajlik Kézdivásárhelyen az egykori Székely Katonaneveldénél és a kórházi járóbeteg-rendelőintézetnél.
Hangjelzéssel, három esetkocsival és egy rohammentővel szálltak ki a csíkszeredai tűzoltók a Sapientia egyetemhez szerdán 11 órakor.
Tizenöt évvel ezelőtt, 2008 pünkösdjén érkezett meg először a gyimesi volt határállomáshoz a Székely Gyors, élén a legendás Nohab mozdonnyal. Azóta – a járvány miatti kihagyást leszámítva – minden évben zarándokhellyé vált a kontumáci templom és környéke.
Zenei csemege várja a szombati búcsús szentmise után a zarándokokat a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Magyar Rhapsody Projekt (MRP) zenekar és Molnár Levente operaénekes lép fel.
Szabadtéri strandból nem nagy a választék Csíkszeredában: a három létesítményből mindössze egy működik. A zsögödi fürdőt szombaton nyitották meg, a többi strandra egyelőre az enyészet „látogat”. Csíkszéki kitekintésben is szegényes a kínálat.
Júliusra befejeződik Csíkszeredában a Gál Sándor tér átalakításának első része, elkészül az új parkoló. A munkálatok ezzel leállnak, a játszótér és a park felújítása idén nem történik meg, ezeket ismét használatba adják.
„Ha négy év alatt nem is, de nyolc év leforgása alatt nincs olyan megyei besorolású út Kovászna megyében, amelyre ne kerülne aszfalt. Az, hogy most nagyobb munkálatok zajlottak Erdővidéken, annak tudható be, hogy az a térség nagyon el volt hanyagolva”.