Zűrös autóvásár, nyomoz a rendőrség

Törvényesen vásárolt, minden irattal rendelkező gépkocsi vásárlása is okozhat bonyodalmakat, ha valamelyik korábbi tulajdonosa feljelentést tesz a rendőrségen, hogy autójától nem épp törvényes módon fosztották meg. A vásárláskor mit sem sejtő vevő arra ébredhet, hogy nyomozók kopogtatnak ajtaján. További kérdőjelek bukkannak fel, ha a gépkocsi eredeti tulajdonosa időközben sajnálatos módon meghal. Megtörtént esetről írunk, melynek rendőri vizsgálata még folyamatban van.

Szász Csaba

2011. március 21., 16:382011. március 21., 16:38

2011. április 08., 11:582011. április 08., 11:58

Tököli Zsolt „kalandos” autóvásárlási története tavaly október 14-én kezdődött, amikor az udvarhelyi vasútállomás melletti autóparknál, J.S. autókereskedőtől vásárolt egy fehér Dacia Super Nova gépkocsit. Az adásvételi szerződésben a két fél megfogalmazta, hogy a teljes összeg (2800 lej) kifizetésével a két félnek a továbbiakban nincs egymással szembeni követelése. Az autóvásárlás öröme azonban nem tartott sokáig, idén februárban két nyomozó jelent meg lakásán, és a gépkocsi felől érdeklődtek, merthogy az egy rendőri nyomozás alapját képezi.

„Papírral igazolni tudtam, hogy az autót törvényesen vásároltam, annak minden aktája rendben van, ezek másolatait be is vittem az udvarhelyi rendőrséghez, ahol egyben nyilatkozatot is adtam az autóvásárlás mikéntjéről. Nem egy szuper járgányról van szó, hanem egy tízéves Daciáról, csak egy ilyet tudtam magamnak megengedni” – meséli Tököli Zsolt, aki hozzátette még, hogy a rendőrség felszólította őt, az autót semmiképp se adja el, mert bármikor lefoglalhatják. A hírnek (és a felszólításnak) természetesen nem örült, és az állandó rendőri zaklatás sem hiányzott neki, így némi tanakodás után úgy döntött, megszabadul a problémás autótól, remélhetőleg a velejáró gondokkal együtt.

„Igaz, hogy csak egy szóbeli felszólításom volt az autó tulajdonoscseréjével kapcsolatban, de biztos, ami biztos alapon, az ügy további bonyolítását elkerülendő a gépkocsit nem eladtam, hanem elajándékoztam, amiről természetesen papír is készült, mindkét fél aláírásával. Március 15-én személyesen is találkoztam a nyomozóval, aki az elajándékozás hírére annyit mondott, hogy bajba kerülhetek, mert nem lett volna szabad eladnom az autót. Pedig saját tulajdonomról volt szó, amit nem eladtam, hanem elajándékoztam.” Tököli Zsoltot másnapra behívták a rendőrségre, a felkérésnek azonban nem tett eleget, mondván, ő senkinek nem alárendeltje.

„Elegem lett az egészből. A törvényeket betartva vettem magamnak egy autót, amivel csak a bajomat gyűjtöttem meg. Sem időm, sem idegem arra, hogy a rendőrök ugráltassanak, főleg hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Ha van is valami gond azzal az autóval, hát menjenek vissza a baj gyökeréhez, eredeti tulajdonosához, ne engem zaklassanak. Én a hivatalos papírok másolatait leadtam a rendőrségnek, nyilatkozatot is vettek tőlem, úgy érzem, eleget tettem állampolgári kötelességemnek, innentől kezdve a rendőrség dolga, hogy felgöngyölítse a teljes ügyet” – panaszolja Tököli Zsolt, aki azért fordult hozzánk, hogy más is tanuljon az esetéből. Bár ő is elgondolkozik azon, hogy vajon mennyire kerülhető el a jövőben egy ilyen bonyodalom, hisz lehetetlen minden egyes vételkor utánanézni annak, hogy minden rendben van-e az alku tárgyának eredetével.

Nem adás, csak vétel?

Lévén szó rendőri nyomozás alatt álló ügyről, könnyű volt utánanézni a dolog előzményeinek, Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője tájékoztatott a részletekről. A rendőrség azt követően rendelt el nyomozást, hogy a gépkocsi eredeti tulajdonosa, M.I. feljelentést tett az udvarhelyi rendőrségen, miszerint elvették a kocsiját. A rendőri nyomozást követően kiderült, hogy a panasz dacára létezik egy adásvételi szerződés, melyet mindkét fél aláírt (M.I. mint eladó, Ö.D. mint vevő), amire M. elismerte, hogy valóban eladta az autót, csakhogy nem annyit kapott érte, amennyit megérdemelt volna.

„Nem ritka az olyan eset, amikor egy adásvétel lebonyolítását követően az egyik fél további követelésekkel lép fel. Nem könnyű eset, mert nehéz ezt akár bizonyítani, akár cáfolni, ráadásul ha létezik egy szerződés, amely alá van írva, akkor nem nagyon lehet követelőzni” – mondja a rendőri szóvivő.

Négy tulaj tíz nap alatt

A nyomozás során kiderült, hogy az autó meglehetősen gyorsan cserélte gazdáit, tíz nap alatt összesen négyet. Az első adásvételi szerződés szerint M. I. tavaly október 4-én adta el a Daciát Ö. D.-nek, aki tovább is adta J. S. autókereskedőnek, Tököli Zsolt ez utóbbitól vásárolta meg október 14-én. Visszatérve az első üzletkötésre, információink szerint M. azt is állította, hogy meghamisították aláírását a szerződésen, ezt megerősíteni, netalán bizonyítani ő maga már soha nem fogja, tegnap ugyanis azt a sokkoló hírt kaptuk, hogy március 20-án M.I. elhunyt.

A panaszos halála

Az első orvosi véleményezés szerint M. halálát szívroham okozta. Testén nem találtak erőszakosságra utaló nyomokat, a helyszínen is mindent rendben találtak. „Személyes és szakvéleményem is megegyezik azzal, amit az orvosok megállapítottak, nincsenek gyanús körülmények, természetes halálról van szó. Szomorú eset, amiben úgy értesültem, a túlzott alkoholfogyasztás is közrejátszott” – mondja Gheorghe Filip szóvivő, hozzáfűzve, hogy mivel az áldozat egy folyamat alatt álló rendőri ügy részese volt, boncolás útján fogják a halál okát pontosan megállapítani.

A vizsgálat folytatódik

„Természetesen az adásvétellel kapcsolatos vizsgálat folytatódik. A nyomozás eredményeinek függvényében születik meg egy javaslatunk az ügyészség irányába az érdemi határozat meghozatalára” – nyilatkozta a székelyhon.ro-nak Gheorghe Filip.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.

Májusi hó a Madarasi Hargitán
Májusi hó a Madarasi Hargitán
2025. május 11., vasárnap

Májusi hó a Madarasi Hargitán

2025. május 11., vasárnap

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője

Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.

Több év alatt épül meg a bögözi futballpálya öltözője
2025. május 10., szombat

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
2025. május 10., szombat

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában

A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.

Közösség, kultúra és jövőépítés a székelyudvarhelyi Rotary Club jótékonysági báljának középpontjában
2025. május 09., péntek

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.

Veszélyhelyzetet hirdettek a parajdi sóbányánál, dolgoznak a vízszivárgás hosszú távú megakadályozásán
2025. május 08., csütörtök

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása

Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.

Évről évre többe kerülne a székelyudvarhelyi közvécé felújítása
2025. május 07., szerda

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból

Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.

Még idén városi víz folyhat az árvátfalvi csapokból
2025. május 07., szerda

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny

A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.

Országos döntőhöz érkezett a Kányádi Sándor-versmondóverseny
2025. május 06., kedd

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél

Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.

Lacikonyhás mulatsággal nyitják az idényt a Dungó-fürdőnél