
Fotó: EMNT Press
A Gubcsi Lajos író és Györfi Sándor szobrászművész által alapított Zrínyi Ilona-díjat kapott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, Budapesten, a Magyar Művészetért Alapítvány székhelyén – jelezte közleményben az EMNT.
2018. június 05., 14:372018. június 05., 14:37
2018. június 06., 12:052018. június 06., 12:05
A Zrínyi Ilona-díjat 2014-től – legalább 20 éven keresztül – kétévente egyszer adományozzák azoknak a kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező magyar nőknek, valamint a Zrínyi Ilona nevét viselő, vagy e név jelentéséhez hű közösségeknek, akik, amelyek jelen korunkban mutatnak kimagasló példát az asszonyi nagyságból, a magyar közösség szolgálatából, a haza szeretetéből, valamint a nemzet erényeinek megbecsüléséből és gyarapításából.
A díjat, mely Györfi Sándor bronz domborműve, 2013 tavaszutón a munkácsi várban, 2013. június 7-én pedig Budapesten mutatták be először.
Az eseményen Zrínyi Ilona-díjban részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója is, az ünnepélyes díjátadót követően pedig átadták és felszentelték a „Meghalt, mert magyar – az áldozatok bennünk élnek” nevet viselő emlékművet.
Mintegy kilencven tonna, engedély nélküli helyen tárolt hulladékot foglaltak le a rendőrök Hargita megyében egy illegális hulladékgazdálkodási ügyben.
Drónt észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni szerdai orosz légitámadás során – tájékoztatott szerda este a védelmi minisztérium.
Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint előre tervezett munkálatok miatt több helyszínen is szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda területén.
Egy tizenegy éves gyermek – kihasználva, hogy nem figyelnek rá – beült édesanyja autójába, elindította a motort és véletlenül elütötte az autó mellett tartózkodó anyját, aki megsérült szerdán este a Szeben megyei Sellenberken.
A kemény tél és a jelentős mennyiségű csúszásgátló anyag alaposan próbára tette Székelyudvarhely útjait. Míg a kövezett utcákban az esővíz vájt magának mély medreket, az aszfaltozott felületeken a fagy és az olvadás váltakozása okozott jelentős károkat.
Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román hatóságoktól március 10-i marosvásárhelyi felvonulásával kapcsolatban, amelyet a székely szabadság napja alkalmából tartanak meg.
Tulcea megye északi részének lakói szerdán 18 óra 15 perc körül Ro-Alert riasztást kaptak az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.
A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.
A mezőgazdasági minisztérium törvénytervezetet dolgoz ki valamennyi agrár-élelmiszeripari termék kereskedelmi árrésének automatikus korlátozásáról arra az esetre, ha az infláció meghaladja az 5-6 százalékot – jelentette be az agrárminiszter.
A polgármesterek és a megyei tanácselnökök kétfordulós megválasztását bevezető törvénytervezetet iktatott szerdán a parlamentben a Románok Egyesüléséért Szövetsége (AUR).
szóljon hozzá!