
Fotó: Pethő Melánia
Nagy érdeklődés övezte azt kétnapos komolyzenei fesztivált, amelyet a Romániai Magyar Zenetársaság szervezésében tartottak a hétvégén Gyergyóremetén.
2017. október 08., 18:202017. október 08., 18:20
A pénteki és szombati rendezvényeket a Balás Gábor Művelődési Ház újonnan vásárolt Förster koncertzongorájának felavatására szervezték. A nemzeti gyásznapon kezdődő esemény az aradi vértanúkra való emlékezés jegyében zajlott. A közönség egyperces néma csenddel és a Szózat eléneklésével tisztelgett az aradi vértanúk emléke előtt, majd Demény Balázs szintén az alkalomhoz illő zenemű előadásával indította a hangversenyt.
A fesztivál megnyitóján Laczkó Albert Elemér polgármester elmondta,
emellett, szintén pályázati forrásból, fúvóshangszer-készlettel is gazdagította a kultúrház kelléktárát.
– utalt a komolyzenei fesztiválra a polgármester.
A zongoraavató hangversenyen Demény Balázs és Ony Yan zongoraművészek, Zágoni Előd csellóművész, Andrejszki Judit ének- és csembalóművész előadását követhette végig a közönség.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
szóljon hozzá!