Több mint ezerötszáz „zöld házas” pályázati kérelmet iktattak a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökségen tavaly, összesen 9,1 millió lej értékben. Azok közül eddig 226 pályázatot bíráltak el, a többi kérelem értékelése folyamatban van.
2012. január 25., 12:332012. január 25., 12:33
2012. január 25., 14:342012. január 25., 14:34
Állami támogatás eredménye egy magánházon. Sikerre ítélt Zöld Ház program
„Hatezer lejt nyertünk, ami elegendő volt a kazán és néhány fűtőtest vásárlására. Önrészként még hozzátettünk háromezret, amiből további fűtőtesteket vettünk ,és kifizettük a rendszer beszerelését. Nagy szavak használata nélkül elmondhatom, e pályázat nélkül, önerőből nem tudtuk volna a házunkba beszerelni a központi fűtést” – mesélte lelkesen egy sikeresen pályázó személy, aki még a 2010-es pályázati évben használta ki a lehetőséget.
Ráharaptak a programra
„A magánszemélyek számára annyira kedvezően volt kitalálva ez a pályázat, hogy a Hargita megyeiek egyszerűen ráharaptak a lehetőségre” – így foglalta össze tömören a Zöld Ház programot Bernádt Zelma, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója. Eddig két zöld házas kiírás volt, a 2010-es és a 2011-es.
„Első alkalommal 1295 kérelmet iktattunk, amiből 1147-et hagytunk jóvá és 1132 szerződést írtunk alá, ezek összértéke 6,79 millió lej volt. Eddig 1055 személy számolt el, összesen 6,33 millió lejjel” – sorolta az igazgató.
A leadott kérések számát tekintve, országos viszonylatban első helyen szereplő Hargita megye 2011-ben, a Zöld Ház program második kiírásakor „túlteljesítette saját magát”: tavaly már 1529 kérelem érkezett az illetékes ügynökséghez, a kért összeg értéke 9,17 millió lejre emelkedett. Eddig 226 kérelmet hagytak jóvá, aminek összértéke meghaladja az 1,3 milliót. A többi kérés értékelése most van folyamatban.
1. Gyergyó, 2. Csík, 3. Udvarhely
Az első kiírásra a Gyergyói-medence lakói voltak a legfogékonyabbak: onnan 498 pályázat érkezett. Csíkból 477-en, Udvarhelyszékről pedig 320-an jelentkeztek. A sorrend a tavaly is ugyanez volt: Gyergyóból 709-en, Csíkból 429-en, Udvarhelyről 391-en iratkoztak fel a Zöld Ház programra.
„A 2011-es kérések tükrében a legtöbben, 1354-en napkollektorrendszerrel szerelnék fel magánlakásukat, 173-an egyéni hőközpontot szerelnének, és csak két személy jelezte, hogy hőszivattyúval látná el saját házát. Fontos kiemelni, hogy a Zöld Ház programra csak magánlakások tulajdonosai jelentkezhettek” – emelte ki Bernádt Zelma. Napkollektoros rendszerekre és hőközpontokra legtöbb hatezer lejt lehetett pályázni, hőszivattyúk szerelését pedig nyolcezer lejjel támogatja a Környezetvédelmi Alap.
2012?
Borbély László környezetvédelmi miniszter tavaly novemberben a Zöld Ház program folytatásáról nyilatkozott. A tárcavezető akkor azt mondta, hogy a Zöld Ház programra a tavalyi százmillió lejes keret helyett 2012-re már 150 milliót különít el a Környezetvédelmi Alap, amit ugyancsak magánszemélyek pályázhatnak meg. Azóta nem esett szó a program folytatásáról.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.
Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.
A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.
Újra megnyitotta kapuit a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, de a látogatás új szabályokhoz kötött. Egyszerre legfeljebb két csoport tartózkodhat az épületben, az előzetes bejelentkezést pedig főként a szervezett csoportoktól kérik.
Különleges lelki utazás részesei lehettek vasárnap délután a gyergyószentmiklósiak: a Passió misztériumjátéka nemcsak felidézte, hanem átélhetővé is tette Krisztus szenvedéstörténetét.
Az átszervezés nyomán 25 állást szüntetnek meg, ezek közül jelenleg hat betöltetlen – elfogadta a gyergyószentmiklósi testület azt a határozatot, amely a polgármesteri hivatal működését a kormány által előírt kötelező létszámplafonhoz igazítja.
Elszállítják a zöldhulladékot a magánházaktól, a lombtalanítási akció április 20. és 26. között lesz Gyergyószentmiklóson.
szóljon hozzá!