
Július elsején kezdhetik igényelni a magánszemélyek a Zöld Ház program keretében az állami támogatásokat a megújuló energiával működő fűtésrendszerek megvásárlására és telepítésére. A kiválasztott rendszer típusától függően akár 8000 lejes finanszírozást is kérhetnek a magánházak tulajdonosai. Az igénylési dossziékat a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél kell leadni, a híresztelések ellenére sorszámot nem kell váltani.
2010. június 30., 15:412010. június 30., 15:41
2010. június 30., 20:112010. június 30., 20:11
Bernádt Zelma, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója megkeresésünkre határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a kérés leadása előtt sorszámot kell váltani és már a hajnali órákban meg kell jelenni az ügynökség székhelyén. A kérések sorszám alapján történő leadását éppen az igazságos ügyfélfogadás miatt zárták ki, tehát érkezési sorrendben fogadják a kéréseket – magyarázta. Ugyanakkor azt is elmondta, az ügyfélfogadás 8:00-16:30 óra között zajlik, aki ebben időintervallumban keresi fel az ügynökséget attól elveszik az igénylési dossziét, még akkor is, ha túlórázniuk kell, és szükség esetén akár öt alkalmazott is tudja fogadni a kéréseket. Mint megtudtuk, Hargita megyében elég sokan érdeklődnek a program iránt.
Egyébként a 2010-es évre 110 millió lejt utaltak ki a program számára a Környezetvédelmi Alapból, ezt osztották el a megyék között, a lakosság száma alapján. A Hargita megyének szánt pénzkeret 1 655 111 lej. A magánházak tulajdonosai számos melegvíz- és fűtésrendszertípusra igényelhetik a vissza nem térítendő állami támogatást: napelemekre, napkollektorokra, különböző hőszivattyúkra, pellettel, brikettel, fűrészporral, illetve bármilyen más, erdészetből vagy mezőgazdaságból származó növényi hulladékkal működő kazánok megvásárlására és telepítésére is. A megújuló energiával működő rendszer típusától függően 6000, illetve 8000 lejig terjedő finaszírozás igényelhető a magánházak melegvíz- és fűtésrendszereinek korszerűsítésére.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás hétfőn Gyilkostó üdülőtelepen – közölte a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű.
szóljon hozzá!