
Akiknek pénzben térítik meg az ingázási költségeit, azoknak még várni kell az összegekre. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Maros megyében januárra is biztosítják az ingyenes bérleteket azon diákoknak, akik otthonuk és iskolájuk között ingáznak. Akik azonban személyautókkal közkelednek, és átalánydíjat kértek, azok szeptember óta nem kapják meg a támogatást.
2024. január 10., 10:042024. január 10., 10:04
Mint ismert, a tavaly szeptemberben életbe lépett rendelkezések értelmében
A diákok ingyen utazhatnak vonattal is, ha van megfelelő összeköttetésük. Amennyiben nincs tömegközlekedési összeköttetés az otthonuk és azon település között, ahova iskolába járnak, átalánydíjat (sumă forfetară) igényelhetnek, hogy személyautókkal utazhassanak iskolába és onnan haza. Ezt az összeget a megyei tanácsok határozzák meg, és a diákok – a törvény előírása szerint – készpénzben kapják meg minden hónapban, elszámolási kötelezettség nélkül. Vagyis
Tavaly év végén – mint ahogy mi is beszámoltunk róla – az ország több megyéjében, többek között Hargita megyében is jelezték a vidéki utasszállítók, hogy
A fennakadást az okozta, hogy a vidéki tömegközlekedés megszervezéséért felelős megyei tanácsok nem bonyolították le időben a versenytárgyalásokat az új szolgáltatók kiválasztására.
Antal Levente, Maros megye főtanfelügyelő-helyettese a Székelyhonnak elmondta, hogy náluk nincsenek fennakadások,
Ezt már át is lehet venni az érintett utazási cégek székhelyein.
Megtudtuk, hogy Maros megyében decemberben 4966 diákok jogosult az ingyenes utazási bérletre. A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, hogy
Ennek oka, hogy Maros Megye Tanácsa nem fogadta el az átalánydíjról szóló határozatot, aminek a határideje november 15-e volt. Bár a határozattervezetet időben kidolgozták, szükség volt a közszolgáltatásokat szabályozó országos hatóság (ANRSC) engedélyére, vagyis rá kellett bólintania a meghatározott összegre, ami kilométerenként 44 bani támogatást jelent.
Maros Megye Tanácsának sajtóirodájától megtudtuk, hogy a kérdés megoldása folyamatban van, és ahogy megérkezik a szakhatóság engedélye, rögtön – előreláthatóan már a januári soros tanácsülésen – elfogadják az átalánydíj kiszámításához és folyósításához szükséges határozatot.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
Az RMDSZ törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint egy csökkentett összegű gyermekpénz mellé jelenléti ösztöndíjat vezetnének be – de csak azoknak, akik rendszeresen járnak óvodába vagy iskolába. A törvény egyik előterjesztőjével beszélgettünk.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Jóváhagyta a kormány szerda esti ülésén a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot – közölte Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter.
szóljon hozzá!