
A Waldorf-osztály a tanintézmény tavaly átadott új épületében kap helyet
Fotó: Pinti Attila
Waldorf típusú előkészítő osztály indul ősztől a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban. A részletekbe Farkas Ferenc iskolaigazgató avatta be lapunkat.
2023. június 20., 20:002023. június 20., 20:00
A Waldorf-osztály létrejötte a szülői közösség kérésére történt, jelezte elöljáróban Farkas Ferenc.
– osztotta meg lapunkkal az igazgató.
Megjegyezte, kicsit megcsúszott a dolog, ugyanis mindössze az utolsó percben kapták meg az engedélyt. „Április elején járt itt a minőség-ellenőrző bizottság, megnézték a helyet, felmérték, majd elfogadták a tanintézményünk által biztosított feltételeket. Ezt követően az elmúlt hét folyamán megkaptuk a minisztériumi engedélyt, csütörtökön Kézdivásárhely tanácsának döntése értelmében pedig bevették az osztályt a helyi oktatási hálózatba. A megyei tanfelügyelőség jóváhagyását követően pénteken tizenhárom gyereket beírattak az ősztől induló osztályba, amely elméletileg már működőképes” – sorolta. Hozzátette, nem késtek el azok a szülők, akik gyereküket a Waldorf-előkészítőbe szeretnék íratni.
– tette hozzá.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!