Vujity Tvrtko: Magyarország és a magyarok nagykövetei vagyunk

Egy szerb-horvát háborúban ők nem akartak szerbet vagy horvátot megkérdezni, én deklaráltan magyar voltam, magyar útlevelem volt. Így lettem gyakorlatilag botcsinálta módon a legjobb tudósító.

Utána kaptam egy magas újságírói díjat, ezt követően pedig egy ösztöndíjat Miamiban az Egyesült Államokban az egyetemre, tehát én igazából utólag kezdtem el tanulni azt, amit korábban csináltam. Tehát nekem az újságíráshoz önmagában nem volt közöm.

– Megnéztem a minapi beszélgetésedet a parajdi polgármesterrel. Nagyon jól felvezettétek a beszélgetést, nagyon izgalmas volt. Viszont engedd meg, hogy egy olyan pontra világítsak rá, ami lehet, hogy még számodra sem tiszta. A parajdi történetben nagyon sokan beszélnek arról, hogy már 2007-ben volt egy tanulmány a vízbefolyásról. Na, de képzeld el, hogy én egy hete tudtam meg, hogy tulajdonképpen Parajdon már 1989-ben is tudták, hogy a víz befolyik. Na és itt jön az újságíró: ha mi tudtuk volna ezt – nyilván nem tudtuk – és '94-ben írunk egy cikket arról, hogy Parajdon a víz folyik be a sóbányába, hát meglincselnek, mert a bizniszt elrontod.

– Nem politizálok át természeti katasztrófát, mert egy bizonyos szegmensnek nem kell politikai éle legyen. Én akkor és azért mentem oda, hogy megpróbáljam rábeszélni arra az embereket, hogy ha úgy adódik, akkor menjenek el oda és igyanak egy kávét. Mi azért mentünk oda, hogy ott ebédeljünk. Ebédelhettem volna Székelyudvarhelyen vagy Szovátán is, de nem, én oda akartam menni, oda akartam vinni a társaimat, hogy azzal a pici dologgal is hozzátegyük a magunkét.

Engem nagyon érdekelt az, hogy hogyan érkeztek a segélyek Parajdra. Kiderült, hogy nagyon sokan visszaéltek Parajd nevével.

Magyarul ez egy gyász. Az általam leszűrt dologból lett hal, és egyelőre még nem látjuk a hálót, hiszen a község polgármestere sem egy vízügyi szakember. Én azt hiszem, hogy ebben a helyzetben az a felelős magatartás, hogy a sok egymásnak is ellentmondó hír mellett mutassuk meg azt, ami a valós hír.

És tudják, hogy még van egy, aztán fél nap a bánya felteléséig, és nem tudnak ellene csinálni semmit. Ez egy szörnyű dolog.

– Engedj meg ide egy példát. Ki is írtam neked: Nyugat-Virginiában egy Buffalo Creek nevezetű településen 1972-ben átszakadt a szénbánya szürkeiszap-tárolójának gátja, meghalt 125 ember, és a település kiürült, elnéptelenedett. Itt is ugyanez a helyzet, hogy mi lesz Parajdon? Hogy mit tudunk ebből a helyzetből kihozni? És te is ott körbenéztél, és ezt láttad, hogy nincs ott senki.

– Igen, én ezt láttam. Tehát én nem tudok tömegekről beszámolni, mert azon az utcán, ahol pár évvel ezelőtt még egymás lábára léptünk, most ott parkoltam kocsival, ahol akartam. Bementem egy étterembe, valószínűleg ott a legnagyobb, ami éppen a bánya mellett volt, a mi társaságunk elfoglalt egy asztalt, az összes többi asztal üres volt. Az ikonikus emléktárgyból szuvenírboltba a polgármesterrel való beszélgetés háromnegyed órája alatt egy idős néni sétált be és vett valamit. Ő azt mondta nekem, hogy

Tehát nagyon jól érezhető az, hogy itt bánya nélkül nehéz a jövő, az pedig, hogy hogyan nyitják meg…

És mondd, te voltál már külföldön – kérdeztem tőle. És ő, az Amerikában született amerikai azt mondta: igen, voltam Texasban. Ami elvileg ugyanaz az ország, csak mivel ő Hawaiit soha nem hagyta el, illetve egyszer ment Texasba, neki az már külföld volt. Egy olyan országról beszélünk, ahol a lakosok 37%-ának soha nem volt útlevele. Az általános oktatásuk gyengébb, mint az európai, aki viszont kiemelkedik, az messze lehagy mindenkit. Nézzük csak meg, hogy a magyar Nobel-díjasaink hol dolgoztak.

– Most is ezt lehet mondani, hogy a lehetőségek országa?

– Nekem mindenképpen az. Én nagyon szeretem és nagyon hálás vagyok Amerikának. Engem az az ország taníttatott, befogadott, a gyermekeimet taníttatja, befogadja. Én viszont kétféle magyart ismerek. Az egyik az az, aki azonnal szeretne asszimilálódni, és fél év múlva már töri a magyart. A másik pedig az, aki hat és fél órát is képes egy húslevesért utazni. Na, ez vagyok én.

– Akkor miért mentetek ki, ha ennyire fontosak neked a magyar gyökerek?

– Miért lenne a kettő kizáró? Próbáld nekem elmondani.

(operatőrként dolgozik a Székelyhonnál – szerk. megj.) és vele voltam először Csíkszeredában jégkorong meccsen, a Steaua Bukarest ellen játszottak. És utána megmutatta nekem Huni a környéket, talán még egy sört is megittunk, hatalmasat beszélgettünk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot.

ami menet közben derült ki az életemben, amikor a nagymamám már meghalt, és nyilván a 740 ezres követői táboromból lesz, aki odaírja, hogy na, akkor én pénzt kaptam azért, hogy a szavazatokat hova irányítsam. Nem tudok ezzel mit kezdeni.

– Nem is akarom. Inkább azzal kezdjünk valamit, hogy mesélj nekem kicsit arról a riportodról, amit Alaszkában élő oroszokkal készítettél.

– Whittierben voltam, abban az alaszkai városban, ahol a lakosság egyetlen tömbházban él. Ez egy 13 emeletes blokkház, 285 lakóval, van benne polgármesteri hivatal, óvoda, iskola, kápolna. Ettől a településtől két és fél órára van négy darab település: Ninilchik, Nikolaevsk, Kodiak és Soldotna. Olyan területek, ahol Amerikában született emberek megőrizték az orosz hagyományaikat. Alaszka amúgy orosz szó. 1867-ig Alaszka az Orosz Birodalom része volt, ahol egy végtelenül potom összegért, mondhatom fillérekért, akkori 7,2 millió dollárért (mai értéken 234 millió amerikai dollárnak felelne meg) vásárolták meg az amerikaiak.

Na, engem az érdekelt, hogy ezek az amerikai oroszok hogyan őrizik az orosz kultúrát.

– Egy hónappal ezelőtt Palermóban jártunk. A főutcán rájöttem, hogy tulajdonképpen az az épített örökség, ami Palermóban van, az leírhatatlanul gyönyörű, tehát párját ritkítja. Ha viszont csak az embereket nézem, akkor a világ mindenféle embere ott van. Ez a látvány nekünk, székelyeknek nem egyszerű, hiszen mi nagyon zárkózott típusú emberek vagyunk. Te ezzel – világjártaként – hogyan birkózol meg?

– Nézd, erre azt tudom neked mondani, hogy van egy családom és a család az összetartó erő. Eleve biztos determinál az is, hogy a feleségem 110-szer képviselte a piros-fehér-zöld színeket a magyar kosárlabda-válogatott színeiben. És az is, hogy egy hónappal ezelőtt beválogatták a 14 éves Bendegúz gyermekemet az U14-es magyar utánpótlás-válogatottba; a csapatban ő az egyetlen, aki a tengerentúlról jár haza.

Persze, hogy a csillagsávos lobogónak megadom a tiszteletet, mert ez azt is jelzi, hogy én hálás vagyok annak az országnak, amely taníttatott, befogadott, szóval amit korábban mondtam neked. De ettől függetlenül az én identitásom még a halászlé, és az, hogy otthon magyarul beszélünk. Ha a Bibliát olvasom, magyarul fogom olvasni.

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy hova valósi vagyok, mindig el fogom mondani, hogy honnan jöttem.

Sőt fel tudnék egy csomó helyet sorolni, amiről beszámolóm után (Székelyföldön is volt ilyen) gyakorlatilag „turista-búcsújáró” hely lett. Na, ezt csinálom most. Mondjuk szomorú apropóból csináltam mindezt Parajdnál, de ezt csinálom például mondjuk a székelyudvarhelyi Mini Erdély Parknál is.

– Ha lezárul a székelyföldi látogatásod, hol fogsz legközelebb dolgozni?

– Nekem ez nem munka, én nem legközelebb, én most sem dolgozom. El fogok menni Beregszászba, Kárpátaljára, mert vettem oda egy gyerekkönyvtárat a helyi iskolának annak idején. Lesz egy nagyon különleges előadás Kárpátalján, amit nem fognak meghirdetni. Zárt körben fogják megtartani, a férfiak nem jönnek el erre a tömegrendezvényre, nehogy körbezárják az épületet a hadkiegészítők, és utána mindenkit elvigyenek a frontra.

– Az orosz-ukrán háború mindennapjairól beszélsz.

– Igen. Az orosz-ukrán háború miatt az ottani magyarság összetétele például teljesen megváltozott. Egy ennyire bizarr dolog miatt nem lehet meghirdetni egy előadást. Aztán idén el fogok még menni a Panama-csatornához is.

Ő a mai napra váltott jegyet, mai napra szánta rám az idejét, adta nekem a legértékesebbet, az idejét, hozta el a párját, gyerekét, apját, anyját, tehát magyarul: nekem ma is a legjobbnak kell lennem.

Interjúnk a Székelyhon Summa című podcastműsorának rövidített, szerkesztett változata. Ha kíváncsi a teljes videóra, nézze meg a Székelyhon Youtube-csatornáján.