Hirdetés
Hirdetés

Volt akiről rutinellenőrzés során, másról pedig baleset után derült ki, hogy ittasan, jogosítvány nélkül vezetett

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Több balesethez is ki kellett vonulniuk, és erősen ittas sofőrt is elcsíptek a háromszéki közlekedési rendőrök a hétvégén. Volt, aki quaddal borult fel, más szabálytalan előzéssel okozott több autót is érintő ütközést.

Farkas Áron

2023. október 09., 16:512023. október 09., 16:51

Egy 22 éves férfi, miközben autójával a 11-es országúton, Uzon területén haladt szombat reggel, áthajtott a menetirányával ellentétes sávba, és ütközött egy 24 éves férfi által vezetett furgonnal. A baleset nyomán mindkét jármű egy-egy utasa sérült meg, mindketten 29 éves férfiak, akiket kórházba szállítottak orvosi ellátásra. A helyszíni alkoholteszt alapján egyik járművezető sem fogyasztott szeszes italt. A rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt állítottak össze bűnügyi dossziét az ügyben.

Hirdetés

Ugyanaznap délután a közlekedési rendőrök rutinellenőrzés céljából állítottak meg egy járművet a 18-as községi úton, Lécfalva területén.

Az 53 éves autóvezetőt megszondáztatták, leheletéből 1,18 mg/l alkoholszintet mutatott ki a szonda, majd a kórházba kísérték vérvételre. A vizsgálatok során kiderült, hogy a férfinek semmilyen kategóriájú járműre nincs jogosítványa.

A sofőrt 24 órára őrizetbe vették, és ittas-, illetve járművezetői engedély nélküli vezetés miatt indítottak eljárást ellene.

Szintén szombaton, a koraesti órákban egy 24 éves férfi egy quaddal haladt a 33-as községi úton, Illyefalva területén, amikoris egy kereszteződésben elvesztette uralmát a jármű fölött és a földre zuhant. Az esés nyomán a fiatalembert megsérült, kórházba kellett szállítani orvosi kivizsgálásra. Leheletéből 0,49 mg/l alkoholszintet mértek, így a kórházban vért is vettek tőle az ittasság mértékének pontos megállapítása érdekében.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal semmilyen típusú járműre, a quad pedig nincs forgalomba íratva.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés, alkoholos befolyásoltság alatt való járművezetés, forgalomba be nem íratott jármű vezetése és gépjárművezetői engedély nélküli vezetés gyanújával indult bűnügyi eljárás.

Vasárnap este egy, a 11-es országúton, Dálnok közelében történt közúti balesethez riasztották a rendőröket. Egy 70 éves autóvezető, Bákó irányából Brassó felé tartva, egy teherautó előzésébe kezdett – egy olyan szakaszon, ahol tilos ez a manőver – és nekiment két, a szembejövő sávban szabályosan közlekedő személygépkocsinak.

Az ütközés nyomán az egyik személygépkocsi a teherautónak csapódott.

A balesetben a szabálytalanul előző férfi és egyik utasa sérült meg, orvosi ellátás céljából kórházba szállították őket. A balesetben érintett egyik jármű sofőrje sem fogyasztott alkoholt. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indult bűnügyi kivizsgálás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
Hirdetés