
Egyelőre nem váltott (újra) színt a Gyergyószentmiklós főterén álló Szent Miklós-szobor. A jelenleg zöld színű köztéri műalkotást másként szeretnék látni a polgármesteri hivatal illetékesei, és az alkotó Burján Gál Emil is, aki tüntetni is kész álláspontja védelmében.
2010. november 07., 17:552010. november 07., 17:55
2010. november 07., 18:282010. november 07., 18:28
Egyelőre nem váltott (újra) színt a Gyergyószentmiklós főterén álló Szent Miklós-szobor. Múlt szerdán, november harmadikán írtunk róla, hogy a szobor alkotója, Burján Gál Emil zöld színűre festette át a város névadójának faragott képmását.
A művész által kiválasztott szín azonban kevesek tetszését nyerte el, így a polgármesteri hivatal főépítésze, Mátyás Gyöngyvér és Nagy Zoltán alpolgármester arra kérték az alkotót, találjon valamilyen más színárnyalatot. Egyetértés is született, és a tervek szerint pénteken új színt kapott volna a Szent Miklós-szobor. Az újabb átfestésre mégsem került sor.
A Burján Gál Emil által javasolt másik szín (ami kékesebb, világosabb lett volna) sem nyerte el a polgármesteri hivatal illetékeseinek tetszését. Ők egy szürkés színt szorgalmaztak, ami – véleményük szerint – jobban illett volna a szoborhoz. A festés így elmaradt, de az ügy nem zárult le. Burján Gál Emil kérdésünkre elmondta, ma délelőtt Mezei János polgármesterhez fordul, és ha vele sem sikerül elfogadtatni az általa javasolt színt, tüntetni fog a szobornál.
Mátyás Gyöngyvér ezzel szemben kijelentette, semmiképpen nem fognak beleegyezni a szobrász elképzeléseibe, sőt büntetést is kilátásba helyezett a köztéri műalkotás átfestése miatt. Hozzátette, amennyiben Burján Gál Emil nem egyezik bele a polgármesteri hivatal által kiválasztott szín alkalmazásába, úgy a mellékgazdaság emberei fogják a Szent Miklós-szobrot átfesteni. A fejleményekre még visszatérünk.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!
szóljon hozzá!