
Fotó: elle.ro
A Maros megyei Global Art Production (GAP Art) három tagja, Ştefan Ormenişan, Anca Pora és Török Ilka is benevezett a 2018-as Romániai Elle Decoration-díjra, amelyet március 22-én adnak át az arra érdemesnek.
2018. március 14., 17:132018. március 14., 17:13
2018. március 14., 17:142018. március 14., 17:14
A három dizájner a Mindthegap Lighting Collection 2018 elnevezésű lámpáival szállt be a versenybe, amelyre március 20-ig szavazhat a közönség is ezen a holnapon.
A három formatervezőnek nem ez az első részvétele a versenyen, 2016-ban már szerepeltek és elnyerték a legjobb román formatervezett tárgynak járó díjat. Akkor egy 113 különböző rajzolatú tapéta-kollekció hozta meg a sikert. A verseny 2017-ben elmaradt, az idén pedig azzal a világítótest-kollekcióval méretkeznek meg, amelyet januárban, a párizsi dizájn-vásáron, mint a világ legnagyobb ilyen jellegű eseményén mutattak be.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!