
A gyakorlatot több céllal szervezték. Hangsúlyos volt az életmentő, katasztrófaelhárító tevékenységek összehangolása
Fotó: Pethő Melánia
Nagyszabású mentési és katasztrófaelhárítási gyakorlat zajlott a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi önkénteseinek szervezésében szombaton a 4-es kilométernél, a környéken működő önkéntes és hivatásos szakmai szervek részvételével. A szimulált vészhelyzet forgatókönyve szerint turistákat menekítették le a hegyről és erdőtüzet oltottak.
2018. szeptember 30., 20:002018. szeptember 30., 20:00
Hatalmas vihar okozott széltörést, villám csapott egy fába, és a lángok terjedni kezdtek a gyergyószentmiklósi 4-es kilométernél lévő egyik erdőrészen. A szombat délben keletkezett természeti katasztrófának sérültjei is voltak, segélykiáltásukra lettek figyelmesek az éppen a környéken táborozó vöröskeresztesek és önkéntes tűzoltók. Szerencsére
de mindent, ami erre épült, a legnagyobb komolysággal, felkészültséggel vittek véghez az akció résztvevői.
A segélykiáltások hallatán azonnal elkezdték a bajbajutottak felkutatását a vöröskeresztesek, a környék falvaiból érkező önkéntes tűzoltók pedig a lángokkal vették fel a harcot, közben a táborvezető a 112-es segélyhívó-számon kért erősítést. Perceken beül a helyszínre érkeztek a hegyimentők, a szirénázó rendőr-, tűzoltó- és mentőautók és a hegyi csendőrség is mozgósítva lett, így önkéntesek és hivatásosok együtt segítettek a bajbajutottakon.
Fotó: Pethő Melánia
A sérültek egyre kétségbeesettebb segélykiáltásából messziről tudni lehetett: vészesen terjed az erdőtűz, nem tudnak kimenekülni. Néhányukra fa dőlt, mozdulni sem tudnak. A tűzoltóknak időben sikerült lokalizálni a tüzet, a vöröskeresztesek rátaláltak mind a hét bajba jutottra, és ellátták sérüléseiket. A járóképeseket lekísérték a meredek aljában lévő vöröskeresztes sátorhoz, átadták a mentősöknek, a súlyosan sebesültekhez pedig mentőorvos és -asszisztensek siettek. Szállítható állapotba helyezésükkel még nem lehettek nyugodtak, a meredek hegyről ugyanis biztonságosan kellett őket az aljba juttatni.
akik megtették a további szükséges beavatkozásokat a kórházba szállítás előtt. A mentés közel három órán át tartott, időközben az erdőtüzet is sikerült kioltaniuk a tűzoltóknak.
Fotó: Pethő Melánia
– számolt be a sajtónak Demeter Zsolt vöröskeresztes önkéntes, a szombati gyakorlatozás koordinátora. Hozzátette, a meghívottak mind olyan szervezetek, amelyekkel a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt az évek folyamán már dolgozott együtt, a közös gyakorlatozás egymás jobb megismerését segíti, illetve erősíti a szakmai felkészültséget, az összehangolt munkát – mutatott rá az akció másik céljára Demeter.
Fotó: Pethő Melánia
Az újoncokat is bevonták
A szombati akció része volt a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt évente megrendezett tábora is, amelyet a hétvégén rendeztek a 4-es kemping területén. Ezúttal elemezték ki az eltelt időszak tevékenységeit, illetve tartottak csapatösszerázót a szervezethez frissen csatlakozott ifjak számára. A 11 új tagot az összehangolt akcióba is bevonták: a sérültek szerepét kellett eljátszaniuk. Ferenczi Lilla vöröskeresztes önkéntes arra biztatja azokat, akik elhivatottságot éreznek az embertársakon való segítés iránt, hogy jelentkezzenek maguk is önkéntesnek. A gyergyói szervezet szerteágazó tevékenységét megismerve, mindenki eldöntheti, hogy az elsősegély-nyújtásban, a katasztrófaelhárításban vagy a szociális tevékenységekben szeretne részt vállalni.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!