
A hétvégi diszkóbotrány után szükség van megfigyelőrendszerre a városban – jelentette ki György Ervin prefektus.
2011. február 22., 08:282011. február 22., 08:28
2011. február 22., 11:222011. február 22., 11:22
Mint arról már beszámoltunk, hétvégén botrány tört ki az egyik sepsiszentgyörgyi szórakozóhelyen, a verekedést okozó személy pedig menekülés közben elgázolt egy rendőrt, ötven méterrel távolabb egy újabb rendőrt ütött el, és a Martinovics utcában egy gépkocsiban is kárt okozott. Végül többször rálőttek járművére, és így sikerült megállítani a 29 éves, zernyesti (Brassó megye) S. V. Adriant, aki erős alkoholos állapotban garázdálkodott.
Az esetről György Ervin prefektus is kifejtette álláspontját. „Támogatom Ioan Aron, Kovászna megyei rendőrfőkapitány javaslatát, mely szerint videofelügyeleti rendszert kellene telepíteni a megye bejárataihoz” – mondta el a kormánybiztos. György azt is javasolta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor utcai diszkót (Club Cinema), amelyben hetente adódik valamilyen probléma, tartsák állandó rendőri felügyelet alatt, így előzve meg a botrányokat.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
szóljon hozzá!