Versenyvizsga az iskolákban: decentralizálták az alkalmazást

Alkalmazzák a 2012–2013-as tanévre az új tanügyi törvény azon előírását, mely szerint ezentúl nem a tanfelügyelőség, hanem az iskolák szervezik meg üres állásaik betöltésére a versenyvizsgát. A tanügyi alkalmazások decentralizációjával együtt számos más személyzeti ügy is az iskolákhoz kerül át, és a rendelkezések a pedagógusok státusában is jelentős változásokat hoznak.

R. Kiss Edit

2011. november 30., 16:592011. november 30., 16:59

2011. november 30., 19:372011. november 30., 19:37

Nemcsak írásban kell bizonyítsák tudásukat, gyakorlatban is be kell mutassák rátermettségüket a pedagógusok

Idén még a tanfelügyelőség szervezte, a következő tanévre azonban már az iskolák bonyolíthatják le a versenyvizsgát a megüresedett pedagógusi helyekre. Az új tanügyi törvény ezen rendelkezését az oktatási tárca által nemrég kiadott, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapján is olvasható, mintegy kétszáz oldalas módszertan bontja ki. Mint a dokumentumból kiderül, az alkalmazások rég várt decentralizációja számos területre kiterjed, és számos változást hoz.

„Az alkalmazásokkal kapcsolatos, illetve személyzeti döntések többsége ezután az iskolákhoz fog tartozni” – összegezte a változásokat Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség személyzeti ügyekért felelős illetékese. Kifejtette, például a címzetes pedagógusok gyermeknevelési szabadságának, fizetés nélküli szabadságának ügye eddig a tanfelügyelőségre tartozott, ezután viszont az iskolák kell kezeljék ezeket. 

A címzetes pedagógusok fokozatosan eltűnnek

Amint Waczel Ferenc elmondta, jelentős változás következik be a címzetes pedagógusok jogállásában, akik a címzetességgel együtt járó eddigi jogokat ugyan nem veszítik el azonnal, de az idő folyamán ez a státus el fog tűnni. „Ha például a címzetes pedagógus más helyen kíván tanítani, akkor nem veheti már igénybe az eddig létezett kérésre történő áthelyezést, hanem versenyvizsgáznia kell arra a helyre” – magyarázta a tanfelügyelő. Közölte azt is, az új tanügyi törvény szerint a munkaerőpiac más területein alkalmazott, a munkatörvénykönyvnek megfelelő státust akarnak biztosítani a pedagógusoknak is, így az ő esetükben is a meghatározatlan időre, illetve meghatározott időre szóló alkalmazotti státus lép életbe az eddigi címzetes, illetve helyettesítői státusok helyett.

„Szakképzetlen pedagógust csak órabéres rendszerben lehet ezentúl alkalmazni. Szintén csak órabéres rendszerben taníthatnak a nyugdíjas címzetes pedagógusok, akik nem hosszabbíthatnak többé, hanem nyugdíjba kell vonulniuk, és órabérrel térhetnek vissza. A címzetes pedagógusok nem veszítik el jogaikat, hisz megszerzett jogokról van szó, az újonnan alkalmazottak viszont már nem kapnak ilyen státust, így idővel el fognak fogyni a címzetesek” – fejtette ki az új rendelkezéseket Waczel Ferenc.  

Osztályzott óraadás is lesz a versenyvizsgán

A megüresedő állások betöltésére szervezett versenyvizsgák lebonyolítása teljes mértékben az iskolákhoz fog tartozni ezentúl, addig azonban, amíg vannak még címzetesek, létezik átmeneti időszak, azon címzetes pedagógusok ugyanis, akik elvesztik állásukat az osztálylétszámok csökkenése, illetve a tevékenység összeszűkülése által, elsőbbséget élveznek, és a tanfelügyelőség köteles őket elhelyezni. „Az iskolák által szervezendő versenyvizsga-időszak kezdete előtt, jövő év február-márciusában azon címzetes pedagógusokat, akiknek megszűnik az állásuk, köteles a tanfelügyelőség továbbra is elhelyezni az iskolák megüresedő helyeire, és az iskolák kötelesek ezt elfogadni” – magyarázta az új szabályt Waczel Ferenc.

Ezen megkötéstől eltekintve, a versenyvizsga többi részét – így a katedra-kiegészítéseket is – az iskolák végzik. A módszertan szerint az iskolák – egyedül vagy akár társulásban más tanintézményekkel – vizsgaközpontot kell létrehozzanak, és jövő év áprilisában hirdetik meg az üres állásokat. Szintén újdonság – közölte Waczel Ferenc –, hogy a versenyvizsgának következő tanévtől gyakorlati része is lesz, a pályázó pedagógusok órát kell tartsanak, amire a vizsgabizottság jegyet ad. Ez a jegy egynegyedét teszi ki a pályázó pedagógus végső médiájának, amelyet 75 százalékban az iskolák által augusztusban megszervezendő írásbeli eredménye tesz ki. Az írásbeli vizsgára a tételeket az iskolák állapíthatják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés