Hirdetés
Hirdetés

Végveszélyben Bálványosvár büszke tornya, de máshol is égető a helyzet

A kökösi unitárius templom •  Fotó: Tuchiluș Alex

A kökösi unitárius templom

Fotó: Tuchiluș Alex

Vészesen leromlott állapotban van Háromszék több tucatnyi műemléképülete és épületegyüttese – hívta fel a figyelmet Méder Lóránt László, a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság megbízott vezetője. Némely esetében már csak „sürgősségi beavatkozások” segíthetnének.

Kocsis Károly

Bodor Tünde

2024. március 25., 18:472024. március 25., 18:47

Nem Méder Lóránt László az első, aki megkongatta a vészharangot: elődje, a tisztségéből nemrég távozó Csáki Árpád is sokszor megtette korábban, de a veszélyeztetett épületek állapota lényegében változatlan egyik évről a másikra – vagy inkább tovább romlik, aminek okai sokrétűek.

A szakértő válságlistáján templomok, kúriák, kastélyok, hagyományos falusi faházak, valamint a magyar, illetve székely-magyar történelemhez kapcsolódó és a közösség építészeti örökségéhez tartozó egyéb ingatlanok is szerepelnek.

A legaggasztóbb a helyzet a kökösi unitárius templomnál, annak műemlékértékű és falumúzeumba illő környezetében, továbbá Kovászna gyógyfürdőváros több faházánál, a sepsiszentgyörgyi postaépületnél (egykori Hungária szálló), az árapataki Domokos-kúriánál, az erdőfülei vashámornál, az ojtozi vámháznál, az uzoni huszárkaszárnyánál, a székelytamásfalvi Thury–Bányai-kastélynál.

Orbán Balázs szerint egy ideig a Magyar Szent Koronát is őrizhették Bálványosvárban •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Orbán Balázs szerint egy ideig a Magyar Szent Koronát is őrizhették Bálványosvárban

Fotó: Kocsis Károly

És a felsorolás koránt sem teljes, hiszen

a méltán híres Bálványosvárból is lassan csak romhalmaz marad.

A felújítási vagy állapotmegőrzési munkálatok betervezését és megvalósítását nehezíti – esetenként meghiúsítja – egyfelől a kellő pénzalapok hiánya, másfelől pedig az, hogy a műemlékek listáján szereplő épületek, épületegyüttesek némelyike magántulajdonban van.

A romokban heverő vár a büszke bérc-sziklán még így is a csodálat érzését ébreszti a nézőben. Olyan, mint egy dacos, ellenálló tekintet, mely hajdan rohanó, ellenséges hadseregeknek parancsolt „Állj”-t. Szeme előtt élt és dolgozott Háromszék székely népe Bereczktől Zágonig, a Feketeügy mentén. Hadinépét egyforma gyorsan tudta küldeni az Olt vizére, vagy a gazdag háromszéki lapályra.

Eleink a keresztyénség felvétele után is még itt áldoztak utoljára Hadúrnak. Innen van a neve is: Bálványosvár, amely néven szerepel a középkori oklevelekben is. Zsigmond király is így említi az 1402-ben kiadott adománylevelében: „arx idololatriae” (a bálványimádás vára), amikor az Apor-családot megerősíti ősi birtokában.

A várat a déli oldal felől, amely menedékesebb, kettős várfal védte. Az északi és északkeleti felén, ahol a meredek sziklafal természetes védelmet nyújt, csak egysoros bástyafal oltalmazta. Hogyan tudták őseink ezt a századokat lenéző, délceg várat megépíteni? A monda szerint, ezen az égbenyúló bércen csak a tündérkirály tudott várat emelni. De ő is csak „lágy” kőből tudta ezt megépíteni, amely csak azután szilárdult meg.

Az igazság szerint ez a vár tanúbizonyság afelől, hogy dicső eleinknek páratlan tudománya volt a hadi dolgokban, nemes ízlésben, építészetben és a századokra szóló művészetekben. Testéből épít várat a határon kelet felé, hogy szíve vérével megvédelmezze Nyugat kultúráját és előrehaladását. Apor Péter Lusus Mundi című munkája említi, hogy az Árpád-ház kihalta után a bajor Ottót leánynézőben ide zárta el Apor (Opor) László.

Dr. Lévay Lajos: Székelyföldi képek (Kolozsvár, 1940)

A műemlék-felújítás, állagmegőrzés nagyon komoly költségeket igényel. A tulajdonosoknak, legyenek azok magánszemélyek vagy önkormányzatoknak, komoly anyagi megerőltetést jelenthetnek – mondja Méder László.

Hirdetés

Ezek általában nagy épületek, de ahhoz, hogy egyáltalán elkezdődhessenek a munkálatok, rendelkezni kell egy előzetes dokumentációval. Ez szabályozza az anyaghasználatot is:

gond lehet, hogy például a cementes vakolat általánosságban kizárt, mert felszívja a nedvességet a falakba, rombolja azok kötőanyagát.

Ráadásul bármilyen komoly beavatkozásnál kötelező olyan szakember jelenléte, aki rendelkezik minisztériumi felhatalmazással. Sőt, a tervezőnek és az építési felügyelőnek is kell ilyennel rendelkeznie, a csapatnak pedig előzetes tapasztalattal a műemlékek felújítása terén. Tehát nagyon sok a megkötés, és ezeket teljesíteni annál is nehezebb, hogy most minden téren szakemberhiány van: tervezői, engedélyeztetési és kivitelezői szinten egyaránt.

Idézet
Mi tudunk segíteni abban, hogy elkészüljön az engedélyeztetési dokumentáció, pro bono (a közjó érdekében) konzultálunk a tervezővel, de általában országos bizottságoknak kell kibocsátaniuk az engedélyeket

– vázolja a nehézségeket, hozzátéve, „az igazgatóságon nincsenek statikusok, gépészmérnökök, urbanisztikusok. A műépítészünk is csak külsős szakember, tehát rá is vagyunk kényszerülve arra, hogy eme bizottságok szakvéleményét kikérjük.”

Az uzoni Béldi–Mikes-kastély •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Az uzoni Béldi–Mikes-kastély

Fotó: Tuchiluș Alex

Ugyanakkor

szinte minden beavatkozás, beruházás, ami földmunkát feltételez, régészeti jóváhagyást is igényel.

Annak ellenére, hogy soha ennyi régész nem dolgozott Kovászna megyében, és januártól decemberig terepen vannak, a munkálat írásos részét, dokumentálását hétvégén és szabadidejükben végzik, és így sem győzik. Főként amiatt, hogy az infrastrukturális beruházások száma az utóbbi két évben megsokszorozódott, és a munkák volumene is sokkal nagyobb lett.

A sepsiszentgyörgyi Keresztes-ház •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A sepsiszentgyörgyi Keresztes-ház

Fotó: Tuchiluș Alex

Emellett az is gondot jelent, hogy a Kovászna megyei önkormányzatnak és az alárendelt intézménynek sincs kellő létszámú személyzete az állapotfelmérésre – magyarázta Méder László.

Idézet
Azt látom, hogy a tulajdonosok, a vidéki és megyei önkormányzatok számottevő energiát fektetnek abba, hogy a szóban forgó épületek sorsa rendeződjön, és a bürokrácia útvesztőiben találjanak kiskaput, hiszen az önkormányzatok nem támogathatnak magánszemélyt, magánszemély pedig nem igazán fér hozzá pályázati erőforrásokhoz. Központilag is próbálnak tenni, de országos viszonylatban is több tízezer műemlék szorul állagmegőrzésre, az ehhez szükséges anyagi kerettel viszont senki nem rendelkezik

– tette hozzá.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium

Fotó: Tuchiluș Alex

Igaz, létezik a művelődési minisztériumnak alárendelt Országos Örökségvédelmi Intézmény (INP), amely a műemlékek közelében tevékenykedő kereskedelmi cégek megadóztatásából származó bélyegilletéket forgatja bele egy pályázati alapba: ennek keretéből jogi és magánszemélyek is pályázhatnak felújításra, tervdokumentáció elkészítésére. Háromszékről is pályáztak, egyelőre nem ismert, milyen eredménnyel. Tehát ha nem is az elvárt mértékben, de a kulturális örökség megmentéséért tesznek „odafent” is.

Vannak jó példák is

A művelődési igazgatóság vezetője jó példákat is sorolt a műemlékvédelemre és -ápolásra. Tatarozták, szépítették a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületét, továbbá a kézdivásárhelyi Szentkereszty-kápolnát és a lemhényi Szent Mihály-templomot, illetve épületegyüttest.

A Székely Nemzeti Múzeum felújított épülete •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A Székely Nemzeti Múzeum felújított épülete

Fotó: Tuchiluș Alex

Az Európai Unió és a román állam finanszírozza az oltszemi Mikó-kastély, a bibarcfalvi és szacsvai református templomok felújítását, emellett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinél is sikerült tatarozni.

A sepsikőröspataki Kálnoky-kastély •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A sepsikőröspataki Kálnoky-kastély

Fotó: Tuchiluș Alex

Kovászna Megye Tanácsának kulturális igazgatósága idénre a következő munkálatokat látja előre: az európai uniós pénzforrásokból történő tatarozási munkálatokat a sepsiszentgyörgyi Dohánygyár és a Keresztes-ház, továbbá a már említett Kálnoky-kastély, a nagybaconi református templom, a baróti Kisboldogasszony-kápolna és több bikfalvi faház esetében.

A sepsiszentgyörgyi Dohánygyár •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

A sepsiszentgyörgyi Dohánygyár

Fotó: Tuchiluș Alex

Emellett hasonló állapotmegőrző munkálatok lesznek az uzoni Béldi–Mikes-kastélynál, a berecki Sf. Nicolae ortodox templomnál és dálnoki Beczásy-kúriánál; de az albisi református templom felújításához is készül a dokumentáció.

A dálnoky Beczásy-kúria •  Fotó: Kuriak.ro Galéria

A dálnoky Beczásy-kúria

Fotó: Kuriak.ro

Van remény tehát arra, hogy unokáink is élő valóságban tapasztalhassák meg elődeink építészeti szaktudását, szépérzékét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani

Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.

Románia volt elnöke is elmondta, hogy milyen kormányt lehetne alakítani
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Szabadulhat a fogdából, házi őrizetbe kerülhet Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját

Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.

Niculescu már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját
2026. október 13., kedd

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt

Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.

Dróntámadás a bolgár partoknál – két hajót eltaláltak, az egyik elsüllyedt
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila: két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.

Cseke Attila: két-három héten belül működésképtelenné válhat az egészségügyi rendszer
2026. október 13., kedd

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.

Megérkezett a támogatás: több mint ötezer méhész kapott pénzt
2026. október 13., kedd

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra

Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.

Pepco- és Tedi-konkurenciának számító dán vegyesboltlánc lép be a romániai piacra
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek

Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Airsoft fegyvereket alakítottak lőfegyverré – őrizetbe kerültek
2026. október 13., kedd

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.

A PNL elnökét győzködi a PSD elnöke, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában
2026. október 13., kedd

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között

Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint tízezer lej a különbség a legnagyobb és a legkisebb átlagbér között
Hirdetés