
Fotó: Kristo Robert
A csíkszeredai román anyanyelvű hivatalnokoknak, közalkalmazottaknak tartott magyar nyelvtanfolyam május végén befejeződött. A kurzus a Hargita megyei önkormányzat egyik nyertes pályázata révén jött létre, és január 27-én kezdődött.
2010. június 09., 16:042010. június 09., 16:04
Fotó: Kristo Robert
Az órákat a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában tartották Lukács Borbála magyar szakos tanárnő irányításával. Az oktató érdeklődésünkre elmondta: az elején nagyon nagy érdeklődés volt a tanfolyam iránt. Az első nap huszonhét hallgatóval kezdtek és április közepéig átlagban nyolc–tizenkettő jelenlévő mindig volt az előadásokon.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően, az elején azon is gondolkodtak, hogy két csoportot hoznak létre, ugyanis a megfelelő nyelvoktatáshoz elengedhetetlen a kis létszám – mondta Lukács Borbála. Elmesélte: április derekán a létszám megcsappant, különböző okokból sokan lemorzsolódtak, és már csak hat–nyolc diák járt a heti egy alkalommal megtartott órára. A tanfolyam hallgatóinak március elsején Veress Dávid hóvirágcsokorral is kedveskedett
Megközelítőleg tízen fogják megkapni a tanfolyam elvégzéséért járó elismervényt, melynek erkölcsi értéke van csupán, mert a papírt hivatalosan nem lehet felhasználni – közölte a pedagógus. Érdekességként Lukács Borbála tanárnő elmondta még, hogy az egyik tanfolyamra járó katonatiszt továbbra is jár magyar nyelvleckéket venni.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
szóljon hozzá!