Hirdetés
Hirdetés

Vasgárdista oldalakat jelentettek fel Gyergyóból – ha már hivatalból nem vizsgálják ki, mint a Wass Albert-esteket

Árus Zsolt ismerteti Sorbán ügyét és a vasgárdista honlapok elleni panaszt •  Fotó: Gergely Imre

Árus Zsolt ismerteti Sorbán ügyét és a vasgárdista honlapok elleni panaszt

Fotó: Gergely Imre

Sorbán Örs ügyét ejtették, de a Wass Albert irodalmi estek szervezői továbbra is számíthatnak büntetésre – ismertette Árus Zsolt civil jogvédő a Székely Figyelő Alapítvány által is követett egyik eljárás eredményét.

Gergely Imre

2020. január 28., 21:442020. január 28., 21:44

Vádemelés nélkül zárta le decemberben az ügyészség azt az eljárást, amelyben Sorbán Attila Örsöt egy 2018-as Wass Albert-est miatt azzal gyanúsították, hogy háborús bűnösök személyi kultuszát népszerűsítette. „Ez ugyanakkor nem jelenti az, hogy Wass Albert műveiből zavartalanul lehetne felolvasóestet vagy hasonló eseményt tartani. A 2002-ből származó 31-es számú kormányrendelet 5-ös cikkelye továbbra is háborús bűnösnek tekinti a világháború utáni idők népbíróságai által elítélt személyeket, és így

Idézet
az író műveinek népszerűsítésére továbbra is rá lehet húzni a háborús bűnös kultuszát.

Sorbán Örs azért nem kerül börtönbe, mert büntetlen előéletű, és az ügyészség méltányolta, hogy együttműködő volt az eljárás során” – ismertette Árus Zsolt, a jogvédelmemmel foglalkozó Székely Figyelő Alapítvány munkatársa.

Hirdetés

Míg Sorbán ellen hivatalból indított eljárást a hatóság, eközben figyelmen kívül hagyja, hogy számos román weboldal terjeszt szélsőséges nézeteket, és népszerűsíti többek közt a vasgárdista, legionárius mozgalom eszméit: ez nyilvánvalóan

a Romániában alkalmazott kettős mérce újabb bizonyítéka

– mutatott rá Árus Zsolt. Éppen ennek igazolására – fűzte hozzá – a Székely Figyelő Alapítvány novemberben panaszt tett az ügyészségen négy honlapra hivatkozva, kérve azok kivizsgálását, és ha úgy találják, hogy törvénysértők, akkor tegyék meg a szükséges lépéseket.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap
Földrengéssel indult a nap
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

Hirdetés
2026. november 04., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni

A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni
2026. november 04., szerda

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.

Pályázhatnak a diákok: meghirdették a Szent György ösztöndíjakat
2026. november 04., szerda

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?

Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.

Csatolunk síléceket idén a Madarasi Hargitán?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
Hirdetés