
Fotó: Vargyasi Levente
Második sátortetős műjégpályáját nyitja meg vasárnap a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, Csíkszereda után most már Sepsiszentgyörgyön is átadják az Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány, magyar kormány támogatásával megvalósított beruházását.
2018. február 08., 16:502018. február 08., 16:50
2018. február 08., 17:172018. február 08., 17:17
Tánczos Barna a Székelyföldi Jégkorong Akadémia elnöke lapunknak elmondta, néhány héten belül Gyergyószentmiklóson is megnyitják a hasonló létesítményt, és a napokban Marosvásárhelyen beazonosítják egy légtartásos sátorban működő jégpálya helyszínét, amit a tervek szerint még az idén megépítenek.
Fotó: Vargyasi Levente
– fogalmazta meg Tánczos Barna. Elmondta, a sepsiszentgyörgyi műjégpálya egymillió eurós beruházásból valósult meg, és itt is az önkormányzattal kötnek szerződést a működtetésére.
Fotó: Vargyasi Levente
Sepsiszentgyörgyön vasárnap 11 órától lesz a hivatalos átadó, az ünnepi beszédek után Szabó Lajos kanonok mond áldást. Még előtte néhány városlakó soron kívül is kipróbálhatja a jégpályát, ha részt vesz az sepsiszentgyörgyi önkormányzat által szervezett Facebook-játékon.
Fotó: Vargyasi Levente
Fotó: Vargyasi Levente
A megnyitó aztán a sport-programmal folytatódik, déli 12 óra és délután 17 óra között a kicsi jégkorongozók mutatkoznak be, a Sepsi Kupa U8-U10-es korosztálya 16 csapatának mérkőzéseit tekinthetik meg az érdeklődők, 17.30-tól pedig a Királypingvinek ifjúsági csapata játszik a Felcsík SK U14-es csapatával.
Fotó: Vargyasi Levente
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
szóljon hozzá!