
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Kipróbálta a vásárlásra kiszemelt gépkocsit egy 24 éves fiatalember Kézdivásárhelyen, a próbakör során pedig elmenekült a rendőrök elől, miután azok megpróbálták igazoltatni. Mint utólag kiderült, a fiatalember nem rendelkezett gépjárművezetői engedéllyel.
2020. március 02., 20:082020. március 02., 20:08
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az eset szombaton este történt Kézdivásárhelyen. A rendőrök fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani rutinellenőrzésre a Gyár utcában közlekedő gépkocsit, ám a vezetője nem állt meg. Ezután üldözőbe vették, több utcán keresztül hajtottak utána, míg egy útkereszteződésben a menekülő autó motorja leállt.
A rendőrök kiderítették, hogy a hátrahagyott gépkocsi tulajdonosa közben egy helyi autómosónál várakozott. A tulajdonos ugyanis árulta a gépkocsit, a 24 éves fiatalember jelentkezett, hogy megvásárolná. A két fél az autómosónál találkozott, a potenciális vevő elvitte egy próbakörre a gépkocsit.
A tulajdonos hiába várta vissza, többször próbálta elérni telefonon, eredménytelenül. Végül a fiatalember válaszolt, és elmondta, hogy a járművet az útkereszteződésben hagyta, a kulcs is benne maradt. Végül mind a ketten jelentkeztek a kézdivásárhelyi rendőrségen. Akkor derült ki, hogy a fiatalembernek korábban felfüggesztették a gépkocsivezetői engedélyét, valószínű ezért menekült. A fiatalembert őrizetbe vették.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
2 hozzászólás