
A sikeres vásárhelyi személyiségek saját életútjukról, céljaikról, megvalósításaikról és hobbijukról meséltek
Fotó: Gálna Zoltán
A marosvásárhelyiek hetedik világtalálkozója szombaton egész napos programmal folytatódott. A Kultúrpalota kistermében a Marosvásárhelyi Sikersztorik című kerekasztal-beszélgetés meghívottai olyan marosvásárhelyi, Marosvásárhelyről elszármazó vagy visszatérő, illetve Marosvásárhelyre telepedő személyiségek voltak, akik életükről, életpályájukról és a városhoz való kötődésükről beszéltek.
2019. június 30., 10:392019. június 30., 10:39
2019. június 30., 17:392019. június 30., 17:39
A találkozón elsőként az a Szőcs Boróka egyetemi hallgató mutatkozott be, aki már kis- és középiskolásként országos és nemzetközi versenyekre járt, főként biológiából és atlétikából. Az elmúlt években számos tudományos diákköri és méhészkonferencián volt előadó, több díjat és kitüntetést szerzett eddigi tevékenységéért.
Szélyes Ferenc színművész, a mikházi Csűrszínházi Napok megálmodója és fő szervezője beszélt életéről, céljairól, azok megvalósításáról, hobbijairól. Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója azt hangsúlyozta, hogy Marosvásárhely befogadta és otthont adott neki.
Török István nemcsak egy gyógyszergyárnak, de a Spectrum Színháznak is az igazgatója, aki több éves külföldi tartózkodás és munka után 2000-től Marosvásárhelyen él. A gyógyszergyár és a színház igazgatása mellett 2017-től a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának munkáját is irányítja.
Gergely László koncertmester Pécsről érkezett a világtalálkozóra. Pályáját Marosvásárhelyen kezdte, innen ment a világ számos országába zenélni, a legnevesebb színpadokon fellépni.
Fotó: Gálna Zoltán
A kisterem színpadára fellépők valamennyien sajátos élettörténetet meséltek, egyedi utakról, választásokról, szakmai és személyes küzdelmekről. Abban valamennyien egyformák, hogy Marosvásárhelyről indultak, illetve ide tértek vissza, vagy ezt a várost választották otthonuknak.
B. Fülöp Erzsébet színművész szerint vannak városok, amelyek visszafogják az embert, és vannak, amelyek segítik kiteljesedni. Számára ezt jelenti Marosvásárhely.
Szabó Ágota négyéves korától balettezik, most gyerekpszichiáterként dolgozik, és a balettel, tánccal szeretné kezelni pácienseit, ha befejezte budapesti tanulmányait, haza szeretne térni, hogy itthon hasznosítsa tudását.
Fotó: Gálna Zoltán
Családi emlékei mellett mások emlékeinek megőrzésére vállalkozott Szőcs Edgár közgazdász, aki régi fényképeket gyűjt és digitalizál, a képen látható személyek, családok, események történeteit is feljegyzi, elraktározza. Ahány fotó, annyi történet. Bereckben egy nénivel ismerkedett meg, akitől egy régi fotót kapott, amelyen egy katonát egy magyar ruhás kislánnyal örökítettek meg.
aki sok évtizeddel azelőtt a kislánnyal örökíttette meg magát.
A marosvásárhelyiek hetedik világtalálkozóján Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, történész az európai biztonságról tartott előadást, arról beszélt, hogy különösen Közép-Kelet-Európa országainak milyen érdekvédelmi lehetőségei vannak, milyen a térség helyzete európai viszonylatban.
Szombat este a pécsi Harmónia Kamarazenekar első alkalommal lépett színpadra Marosvásárhelyen. A Gergely László kezdeményezésére megalakult zenekar tagjai nem jártak még ezen a vidéken, ezért kíváncsian jöttek, hogy megismerkedjenek a sajátosságaival, Marosvásárhely és a környék látnivalóival.
Vasárnap délelőtt a Bolyai téri unitárius templomban tartott istentisztelet után a templomkertben búcsúreggelivel ér véget a világtalálkozó.

Szülővárosukkal, annak különleges arcaival és épületeivel ismerkedtek a Marosvásárhelyiek 7. Világtalálkozója első napján a résztvevők, akik szerte a nagyvilágból érkeztek: még Chicagóból is volt valaki, aki úgy gondolta, éppen most érdemes hazalátogatni, amikor „világtalálkoznak” a szülővárosában.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!