Városmissziós imádságra hívnak Székelyudvarhelyen

Idén is templomtól templomig járva imádkoznak a székelyudvarhelyiek. Archív •  Fotó: Barabás Ákos

Idén is templomtól templomig járva imádkoznak a székelyudvarhelyiek. Archív

Fotó: Barabás Ákos

A Mária-tisztelő imacsoportok ötödik alkalommal szerveznek Élő rózsafüzér-zarándoklatot szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén Székelyudvarhelyen. Szűz Mária születésnapján imádságokkal, énekszóval, templomi áhítatokkal fűzik egybe a lelki szándékokat – a kőtemplomokon kívül is hirdetve az evangélium üzenetét.

Molnár Melinda

2018. szeptember 06., 19:122018. szeptember 06., 19:12

Az egész napos zarándoklat a részvevők lelki megerősödését szolgálja, ugyanakkor az imafüzért felajánlják a város és a környék lakóiért, a családok megmaradásáért – tudtuk meg Máyai Erzsébettől. Szombaton reggel kilenc órakor indulnak a Jézus-kápolnától, majd érintik a város valamennyi római katolikus templomát. Idén első alkalommal zarándokolnak a városmissziós, új kereszt alatt.

Az Élő rózsafüzér-zarándoklatba útközben bárhol bekapcsolódhatnak az imádkozni vágyók. A kezdeményezők kérik, vigyenek magukkal rózsafüzért, esőkabátot, túracipőt, élelmet, vizet.

Útvonal és stációk

Az első megálló a barátok templománál lesz tíz óra előtt tíz perccel. Negyedóra múlva indulnak a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomba. Tizenegy előtt húsz perccel a Kis Szent Teréz-plébániatemplom felé veszik az irányt, onnan tizenkettő előtt tíz perccel indulnak a bethlenfalvi Mária neve, egy óra előtt tíz perccel pedig a kadicsfalvi Szent Anna és Joachim-plébániatemplomhoz. Három óra húsz perctől a szombatfalvi Szent György-plébániatemplomban imádkoznak.

Délután négy órától keresztutat járnak a Székely Kálvárián, öt órakor pedig az Ugron-kápolnánál tartandó búcsús szentmisével fejezik be az imazarándoklatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Bolojan: mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára

Ilie Bolojan a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára és nem kerülheti el a költségvetési bonyodalmakat.

Bolojan: mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára
2025. szeptember 07., vasárnap

Kelemen Hunor: érkeznek az első jelzések arról, hogy a kormány tisztességes kormányzást akar

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy egy 10 százalékos költségvetési hiány fenntarthatatlan.

Kelemen Hunor: érkeznek az első jelzések arról, hogy a kormány tisztességes kormányzást akar
2025. szeptember 07., vasárnap

Tanügyi szakszervezetek: mi, tanárok, az iskolakezdés ünneplése helyett az utcára vonulunk

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak a kormány épületénél, és felvonulást szerveznek a Cotroceni-palotáig.

Tanügyi szakszervezetek: mi, tanárok, az iskolakezdés ünneplése helyett az utcára vonulunk
2025. szeptember 07., vasárnap

Létrehozta a parlament a családon belüli erőszak visszaszorítására a különbizottságot

Vasárnapi együttes ülésükön a képviselők és a szenátorok elfogadták a családon belüli erőszak visszaszorítására hivatott közös parlamenti különbizottság létrehozásáról szóló határozatot.

Létrehozta a parlament a családon belüli erőszak visszaszorítására a különbizottságot
2025. szeptember 07., vasárnap

A parlament elutasította az egészségüggyel kapcsolatos bizalmatlansági indítványt

A szenátus és a képviselőház vasárnapi együttes ülésén elutasította A Bolojan-kormány lemondása – a legjobb módja az egészségügyi rendszer, de Románia kezelésének is című bizalmatlansági indítványt.

A parlament elutasította az egészségüggyel kapcsolatos bizalmatlansági indítványt
2025. szeptember 07., vasárnap

Bolojan az ellenzékhez: ne akadályozzák a kormány munkáját

A képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök felszólította az ellenzéket, hogy ne akadályozza a kormány munkáját „Cațavencu-típusú indítványokkal”.

Bolojan az ellenzékhez: ne akadályozzák a kormány munkáját
2025. szeptember 07., vasárnap

Daniel David: az iskola elsősorban a gyerekekért van

Daniel David tanügyminiszter vasárnap azt üzente a tanároknak és a diákoknak, hogy megérti elégedetlenségüket a megszorító költségvetési intézkedésekkel szemben, de a iskola elsősorban a tanulókért van, várják őket szüleikkel a hétfői tanévnyitóra.

Daniel David: az iskola elsősorban a gyerekekért van
2025. szeptember 07., vasárnap

Házhoz lehet rendelni a mesemondókat

Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.

Házhoz lehet rendelni a mesemondókat
Házhoz lehet rendelni a mesemondókat
2025. szeptember 07., vasárnap

Házhoz lehet rendelni a mesemondókat

2025. szeptember 07., vasárnap

Két férfi meghalt, miután két autó frontálisan ütközött

Két férfi vesztette életét vasárnap reggel egy közlekedési balesetben Argeș megyében. A baleset során a két gépkocsi frontálisan ütközött.

Két férfi meghalt, miután két autó frontálisan ütközött
2025. szeptember 07., vasárnap

Halálos baleset: leesett a felüljáróról és kigyulladt egy autó

Egy 40 éves férfi halt meg egy súlyos balesetben vasárnap reggel a bukaresti körgyűrűn. A szemtanúk elmondása szerint az autó átszakította a felüljáró védőkorlátját, lezuhant, és a hatalmas becsapódás után azonnal lángra kapott.

Halálos baleset: leesett a felüljáróról és kigyulladt egy autó