Várják az útmutatót

Egyelőre nem tudják megmondani a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóságnál, hogy mikor kaphatják meg a különbözetet az autótulajdonosok, akik a gépjárműveikre kivetett környezetvédelmi illeték gyanánt korábban nagyobb összeget fizettek, mint amennyit az új jogszabály megállapít. Az erre az eljárásra vonatkozó útmutatások ugyanis még nem jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.

Kozán István

2012. január 19., 13:242012. január 19., 13:24

2012. január 19., 14:552012. január 19., 14:55

Kisebb bonyodalmak a szén-dioxid-kibocsátás körül. Kiadással jár a kipufogógáz összetétele

„Hogy a jogosultak visszakapják a különbözetet a valamikor befizetett és a most megállapított összeg között, először be kell nyújtaniuk egy kérést, és várniuk kell, amíg megjelenik az alkalmazási útmutató. Addig nincs lehetőség arra, hogy a pénzügy munkatársai kiszámítsák, az érintett autótulajdonosok mekkora összeget kaphatnak vissza. A várakozási idő legtöbb 45 nap lehet” – hangsúlyozta kérdésünkre Kedves Imre, a Hargita Megyei Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezető igazgatója.

Sok kérés érkezett

Az utóbbi napokban egyébként sok autótulajdonos kereste fel a Kedves Imre által vezetett igazgatóságot, visszakövetelve az egykor befizetett és az új törvény által szabályozott illeték közötti különbözetet, persze, amennyiben az egykor fizetett összeg nagyobb volt, mint amit az új jogszabály szerint kellene befizetni.

A változásokat előírő kilences törvény kimondja, hogy az eddigi előírások alapján kiszámított szinthez képest a január 13-tól életbe lépett illetékszint huszonöt százalékkal fog csökkenni – adott esetekben. Ám a törvény gyakorlatba ültetését szabályozó alkalmazási módszertan még nem jelent meg, magyarán, a pénzügy iktatja ugyan az érintettek kérését, de csak később fog fizetni.

„Faramuci helyzet alakult ki az autóátíratásoknál is, mivel az illetékes hatóság több esetben is azt kérte, hogy az átíratásra kerülő autók tulajdonosai igazolják, volt-e fizetve környezetvédelmi illeték, illetve vissza volt-e igényelve az. Mivel egyelőre mindezt nincs, amivel igazolni, ezért az autótulajdonosok számára egyetlen megoldás maradt, írniuk kell egy nyilatkozatot, hogy fizettek-e vagy sem. Amennyiben hamis nyilatkozatot állítanak ki, akár büntető eljárás is indulhat ellenük” – hívta fel a figyelmet az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés