Hirdetés
Hirdetés

Váratlanul érkezett, elégedetlenül távozott Háromszékről a munkaügyi miniszter

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Előre be nem jelentett munkalátogatásra érkezett kedden Sepsiszentgyörgyre Violeta Alexandru munkaügyi miniszter, és elmondása szerint elégedetlen az alárendelt intézmények tevékenységével.

Bíró Blanka

2020. november 10., 20:172020. november 10., 20:17

A kozmetikázatlan valóságra vagyok kíváncsi, ezért nem jeleztem előre a látogatást, és jól tettem – mondta sajtótájékoztatóján Violeta Alexandru. Mint fogalmazott, egyik, a minisztériumnak alárendelt intézmény sem mozgósította megfelelően az erőforrásait a járványhelyzetre való tekintettel. Ellátogatott a nyugdíjpénztár, a munkaerő-elhelyező ügynökség, a szociális kifizetési ügynökség és a munkafelügyelőség megyei kirendeltségeihez, és amint elmondta, „megdöbbentett, hogy egyszerűen üresek voltak ezek a hivatalok”. Hozzátette,

nem volt egyértelmű, hogy az alkalmazottak otthonról dolgoznak-e, és ha igen, milyen formában.

Erről az ügynökségek országos vezetőitől tájékozódik. A nyugdíjpénztárnál a nyugdíjkérelmek jóváhagyásának gyorsítását kérte, elégedetlen volt az archívum állapotával. A munkaerő-elhelyező ügynökség szervezettségét kifogásolta, megállapította, hogy Kovászna megyében a különböző támogatások folyósításával el vannak maradva az ország többi megyéjéhez képest. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a vállalkozók és az alkalmazottaik időben megkapják a kormánytámogatásokat. Arra kérte az ügynökséget, hogy többet és hatékonyabban kommunikáljanak a vállalkozói szférával.

Hirdetés

A sajtótájékoztatón szóba került, hogy nagyon sok kormánytámogatásra jogosultat elbátortalanított, hogy nem elég, ha a kormányapplikációba feltöltik a kéréseiket, az igazoló dokumentumokat, helyi szinten elektronikus postán is kérik ezeket, sőt további igazolásokat. Erre nincs kormányzati utasítás, nem kérhetnek semmit pluszba, éppen az a cél, hogy egyszerűen és gyorsan segítsék a vállalkozókat – szögezte le Violeta Alexandru.

A munkafelügyelőség székházában minden rendben talált, majd ellátogatott a felügyelőkkel két nagyvállalathoz, ahol több száz alkalmazott dolgozik, és azt tapasztalta, hogy nem magyarázzák el világosan a munkaprogram átszervezésének kötelezettségét.

Idézet
Ne ijesztgessük a cégeket, de tájékoztassuk, hogy a járvány miatt úgy kell megszervezniük a programot, hogy elkerüljék a torlódást, ne egyszerre érkezzenek és távozzanak az alkalmazottak

– mondta a miniszter. Azt javasolta az alárendelt intézmények vezetőinek, hogy „lépjenek hátra”, ha nem tudják tartani a lépést az elvárásokkal. Hozzátette, ez minden, az országban tevékenykedő igazgatóra érvényes.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés