Van még tanulnivaló

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A napokban összesíti a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a középiskolákban megszervezett próbaérettségi eredményeit. A csíkszeredai iskolákban vegyesek az eredmények, van, ahol a várakozásoknak megfelelők a diákok írásbeli jegyei, a tanintézmények többségében viszont azt mondták, hogy van még mit tanulni a nyári, élesben zajló érettségiig.

R. Kiss Edit

2011. március 30., 16:212011. március 30., 16:21

2011. március 30., 18:382011. március 30., 18:38

Hargita megyében tavaly az utóbbi évek egyik legalacsonyabb átmenési aránya – valamivel több mint 72 százalék – született az érettségin, ezért is ajánlotta a tanfelügyelőség az iskoláknak a próbaérettségi megszervezését. Annak érdekében, hogy idén ne ismétlődjön ez meg, és a diákok még időben felmérhessék, hol tartanak a tanulásban, illetve mire számíthatnak a vizsgán, az igazgatók elmondása szerint az iskolák többsége komolyan vette a felmérést, és szigorúan szervezte meg a vizsgát. A csíkszeredai iskolaigazgatókat kérdezve megtudtuk, a város tanintézményeiben eléggé vegyes eredmények születtek.

Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója ismertette, a vizsgán részt vett 142 végzős diák 89 százaléka írt ötösnél magasabb jegyet román nyelv és irodalomból, a jegyek többsége pedig hetes és kilences közötti. Magyarból senki sem bukott meg, matematikából viszont 71 százalékos az átmenési arány, úgyhogy itt még dolgozni kell – értékelte Varga László. Elmondta, a vizsgát komolyan vették, az osztályozást is objektíven, a javítókulcsnak megfelelően végezték, minden diák le kell vonja a következtetéseket a jegyei alapján.

György Emőke, a Kájoni János Szakközépiskola igazgatója arról számolt be, hogy nagyon szigorúan, az érettségi szabályainak megfelelően szervezték meg az érettségi próbavizsgáit. Elmondta, azért ragaszkodtak a szigorú vizsgáztatáshoz, hogy a diákok reális képet kapjanak arról, hol állnak a felkészülésben. Az eredmények gyengék, az átmenési arány alacsony, 20 százalékos lett – közölte az igazgató, aki elmondta, azt a következtetést vonták le a próbavizsga alapján, hogy új stratégiát kell keresni és elgondolkodni azon, milyen változtatásokat tudnak eszközölni az adott lehetőségek közepette. Még nem késő, és reméljük, hogy ez jó figyelmeztetés volt – szögezte le az igazgató.

Jó volt arra a vizsga, hogy rájöttek a gyerekek, még tanulni kell – mondta Mihály Géza, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója. Ismertette, román nyelv és irodalom írásbeliből van osztályuk, amely csak 44 százalékos átmenési arányt produkált, de olyan is, amelynek minden tagja átmenőt írt. Az igazgató ismertetése szerint magyarból magasabb az átmenési arány, matematikából pedig 31 százaléktól 72-ig terjed az egyes osztályokban az átmenési arány. Az igazgató szerint kicsit zavarta az oktatás menetét a vizsgák megszervezése, azonban megérte, hisz ráébredhettek a diákok, hogy van még tennivaló.

A Nagy István Művészeti Iskolában Kimárjer Enikő igazgató közlése szerint magyarból és földrajzból nagyon jó, a román írásbelin és történelemből viszont gyengébb eredmények születtek, románból 35, történelemből 62 százalékos az átmenési arány. Az igazgató azt mondta, levonják a következtetéseket és egy konzultációs programot állítanak össze a végzősök számára.

A Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, Szén János azt közölte, egyes írásbeliken, így matematikából nem születtek túl jó eredmények, és azt a következtetést vonták le, hogy folytatni kell a felkészülést, a korábban is működött konzultációs programokat.

A Székely Károly Szakközépiskola igazgatója, Tankó István a készségfelmérők kapcsán azt mondta el, hogy jobb lenne, ha jegyeket kaphatnának a diákok ezen vizsgákon is a minősítések helyett, az írásbeli eredményeket pedig elfogadhatóknak vélte. A diákok látták, hogyan zajlik a vizsga, megtapasztalhatták a vizsgahangulatot, a megfelelő felkészülés érdekében pedig az érettségiig felkészítő foglalkozásokat fognak tartani a tanárok – közölte az igazgató.

Tamás Levente, a Segítő Mária Gimnázium igazgatója úgy értékelte, hogy a várakozásoknak megfelelő eredmények születtek náluk, és azt mondta, a felkészítést ugyanúgy folytatják, ahogy eddig is zajlott. Román írásbelin 90 százalékos átmenési arány született, magyarból mindenki átment, matematikából pedig 5 diák írt ötös alatt – ismertette az igazgató, aki úgy vélte, hogy a próbaérettségi jó tapasztalat volt a diákoknak, találkozhattak a vizsgahelyzettel, megismerkedhettek az érettségi szabályaival és felmérhették, hol állnak a felkészülésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
2026. június 02., kedd

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban

A hétfő éjszakai vihar következtében egy idős fűzfa dőlt ki a csíkszeredai központi parkban. Személyi sérülés nem történt, az eset azonban ismét ráirányítja a figyelmet az öregedő, veszélyessé váló fák problémájára.

Kidőlt éjjel egy idős fa a csíkszeredai központi parkban
2026. június 01., hétfő

Árokba hajtott egy autó Tusnádfürdő közelében

Árokba sodródott egy személygépkocsi hétfő délután az E578-as európai úton, Tusnádfürdő közelében. A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, az érintett útszakaszon azonban akadozik a forgalom.

Árokba hajtott egy autó Tusnádfürdő közelében
Hirdetés