
A gyülekezeteknek Krisztusban gyökerező jövőképe kell legyen
Fotó: Orbán Orsolya
„Media vita in morte sumus – Életünk közepette körülvesz a halál.”
2026. április 06., 18:542026. április 06., 18:54
A középkori ember meghatározó élettapasztalatát fejezi ki ez a régi, középkori ének. Az élet sosem volt könnyű, de talán a középkori ember életét sokkal inkább meghatározta, naponta beárnyékolta a halál közelségének a rémképe. Amikor a járványok, mint a „fekete-halál”, a pestis egyik napról a másikra kiragadhatták az embert az életből, amikor egy ifjú csak éppen túlélte egy csata borzalmát, de már a következő háború fenyegette életét – nem kellett sok magyarázat hozzá, hogy az ember saját félelmét hallja bele a középkori egyház énekébe.
Érdekes, hogy amikor Luther lefordította ezt az éneket német nyelvre és hozzáírt további verseket, az ének üzenetében megfordította annak előjelét. Nála a központi üzenet végül nem az, hogy egész életünkben végigkísér minket a halál, hanem arról vall, hogy
Ha úgy tetszik, „in media morte in vita sumus” – a halál közepette is élünk. Az élet, a Krisztus feltámadásában számunkra is felkínált és lehetővé tett örök élet átragyog a halálon át. A húsvéti örömhír igazi, ragyogó, valóság-illatú összefoglalása is lehetne ez a gondolat.
Amikor a Krisztus halálának és feltámadásának emlékünnepére készül az egyház, a feltámadás evangéliumát mai napig sokféleképpen értelmezzük. A hogyan vagy miként kérdéssel nem is nagyon foglalkozunk, Isten titka ez. Sokkal kevésbé lényeges, mint az, hogy miért, mi célból támadt fel Krisztus a keresztrefeszítést követő harmadik napon.
Sajátosan értelmezte a feltámadás csodáját Eugen Biser (1918-2014), rendszeres teológus, a fundamentális teológia művelője, aki egy modern keresztény misztika mellett tört pálcát. Szerinte húsvét történetében nem az a hangsúlyos, hogy honnan támadt fel Krisztus – azaz, hogy a halálból támadt fel -, hanem az a lényeges, hogy „hová” támadt fel: a mi szívünkbe. Amikor így érvel, Pál apostolra hivatkozik, aki önmagáról így vall: „Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20.)
Az apostol gondolatmenetét követve tehát áthelyezi a feltámadás irányát az ember lényének legmélyebb belsejébe, és ezt a gondolatmenetet megerősíti óhajtásként is a keresztény gyülekezet irányába: „a Krisztus lakjék szívetekben a hit által. “ (Ef 3,17) Íme, a feltámadás modern keresztény misztikus értelmezése. Az első feltámadás, a hitben való megújulás misztikus képe:
Biser előtt is sokan gondolkodtak hasonlóan, és sokan voltak a 20. századi keresztény gondolkodók között, akik a kereszténységben, a feltámadás értelmezésében is a misztikát hangsúlyozták. Paul Tillich például úgy vélekedett, hogy a misztika valamilyen eleme megtalálható minden vallásban és minden területen. Ahol ez a tapasztalat hiányzik, nem marad semmi egyéb, mint egy tanrendszer vagy egy erkölcsi iskola, de nem vallás. Karl Rahner szerint pedig a 21. század keresztény embere vagy misztikus lesz, vagy nem is létezik majd.
És valóban, mai társadalmunkban a misztika mindenféle színezetben megjelenik, az ezotériától, a keleti misztikának gyakran egészséges életvitel gyakorlataiba burkolt formáin keresztül. Nem kell azonban misztikusnak lennünk ahhoz, hogy
Főként, ha annak a gyülekezeteinkben megmutatkozó nyomait keressük. Mindenki megélheti az apostol által is leírt első feltámadást saját személyes életében, de a gyülekezeti életben is úgy, mint egy életet átformáló átalakulást, változást, megújulást. A halál közelségének megtapasztalását követően, ami nem kell kizárólag testi halál legyen, az Élet merőben új fényben mutatkozik meg, mintha minden átváltozott volna.
Más a lényeges, sok addig fontosnak vélt dolog jelentéktelenné válik. Ha egy súlyos betegségből felgyógyulunk, ha egy balesetet túlélünk, ha a család épségét fenyegető vihar után mégis együtt maradunk, ha életünk egy zsákutcájából sikerül új útra találnunk, és akkor is, ha kísértések között bennünk megszólaló kételkedést követően ismét hiszünk: új élet támad.
Mostanában gyülekezeteinket a számszerű csökkenéstől, a zsugorodástól féltjük, hiszen kevés gyermek születik, és sokan külföldre mennek szerencsét próbálni, és egyre kevesebben imádkozunk együtt a templomokban. Lelkipásztorok, felelős egyházi vezetők nem tekinthetünk el az ebben a jelenségben fenyegető veszély felett. De az igazi fenyegetése gyülekezeteinknek, ha meszelt sírokká válnak, ha élettelenné válnak, ha már nem árad belőlük a Feltámadottal való élő közösség jó illata.
Egyszer valaki azt mondta nekem: Ha nincsenek terveid a jövőre nézve, akkor máris halott vagy. És milyen igaza volt.
Ha gyülekezeteinknek nincs Krisztusban gyökerező jövőképük, akkor a számszerű apadást máris megelőzi a lélekben való haldoklás. Ebből az apátiából ráz fel bennünket húsvét örömhíre. Nem csupán a következő nemzedékre nézve, nem csak erdélyi evangélikus gyülekezeteink néhány következő évtizedére nézve, hanem az örökkévalóság felől nézve: van jövőnk, van tervünk, van életünk Krisztusban, aki értünk meghalt a kereszten és harmadnapon értünk feltámadt a sírból. Ezért a haldoklás közepette is, a halál torkában is hisszük: körülvesz az Élet.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Sűrű füst keletkezett egy szászrégeni lakásban hétfőn, miután kigyulladt egy főzéshez használt készülék. Egy férfit evakuálni kellett a lakásból – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Bár már leáldozott a húsvéti képeslapküldés szép szokása, a korábban képeslapokon ábrázolt húsvéti szimbólumok tovább élnek az internetes üdvözleteken is. Vajon valaha elgondolkozunk-e azon, hogy mit üzennek a képek?
Változékony, gyakran szeszélyes időjárásra számíthatunk Székelyföldön a következő két hétben – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből. Az ortodox húsvét idején csapadékos idő ígérkezik a térségben is.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy lakóház melléképületében csaptak fel a lángok hétfőn délután Székelyhodoson, a tüzet már eloltották a lakók, amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Többen ültek ittasan a kormányhoz húsvét vasárnap Hargita megyében: volt, aki emiatt árokba hajtott, ugyanakkor akadt olyan sofőr is, aki nem elég, hogy ittas volt, jogosítvánnyal sem rendelkezett sőt, autója sem volt bejegyezve.
Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
szóljon hozzá!