Van jövő, van remény...

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ezzel az üzenettel bocsátotta útjukra az idei pünkösdi búcsúra érkező zarándokokat a Kis- és Nagy-Somlyó közötti Nyeregből Böjte Csaba, az ünnepi szentmise szónoka. A minduntalan eleredő esőben, a 444. búcsús zarándoklat színhelyén idén is zarándokok százezrei fohászkodtak a Szűzanyához.

D. Balázs Ildikó

2010. május 22., 17:162010. május 22., 17:16

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Tekintse meg képgalériánkat!

Most segíts meg Mária – ez volt a mottója az idei pünkösdi búcsúnak, amelyre ezúttal is özönlöttek a zarándokok. A Nyeregben összegyűlteket Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a közös ünneplés, a gondviselő Isten szeretetének megtapasztalása, a Szűzanya pártfogásába vetett bizalom mindannyiunk számára elhozza a megnyugvást.

A Nyeregben tartott búcsús szentmisén az egyházi és világi elöljárók mellett jelen volt José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója, valamint Francisco Javier Lozano érsek, bukaresti apostoli nuncius, aki Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel együtt celebrálta a szentmisét. „Kérjük a Szűzanya áldását, hogy megmaradhassunk őseink hitében és erényeiben. Az ősök erényéhez hozzátartozik népünk szeretete, az anyanyelvi műveltség megőrzése” – szólt az egybegyűltekhez Jakubinyi György.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Bízzunk az élő Istenben

A keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik és tanul az Istentől, az ő drága édesanyjától és népünk nagyjaitól, nemzetünk szentjeitől – szólt a jelenlévőkhöz Böjte Csaba, egyben örömének adva hangot, hogy az eső, a szél, a gondok és bajok ellenére is megtelt zarándokokkal a csíksomlyói Nyereg. A dévai ferences szerzetes szerint, a nehézségek közepette ne korlátainkat nézzük, hiszen az élő Isten azért teremtette az embert, hogy legyőzze a nehézségeket.

A szónok követendő példaként állította az egybegyűltek elé Jézus, illetve Szent István király alakját, akik a nehézségek ellenére is tették dolgukat, egy új világot, a szeretet világát teremtették meg. „Van jövő, van remény, bízzunk az élő Istenben” – hangoztatta. Az atya ugyanakkor felelevenítette Domokos Kázmér, az 1600-as évek elején született erdélyi ferences szerzetes alakját is, aki az 1661-es török dúlást követően talpra állította az embereket, együtt imádkozott velük, hogy újjá építhessenek mindent.

„Isten nem a csüggedés lelkét, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát adta, hanem a imádság, a szeretet, a jóság parancsát, az újrakezdés erejét” – mondta felelevenítve Márton Áron erdélyi püspök alakját is, aki szintén a kitartásról tett tanúbizonyságot.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Felépíteni Isten országát

Óriási dolognak tartom – jegyezte meg –, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Meg kell értetnünk egymással azt – tette hozzá –, hogy elég nagy a világ, a Kárpát-medence, és ha összefogunk, ha bízunk egymásban, felépül Isten országa. Mint mondotta, nem azt a parancsot kaptuk, hogy háborúskodjunk a románokkal vagy más nemzetekkel, hanem azt, hogy együtt, közösen építsük fel Isten csodálatos, szép országát.

Böjte Csaba egyben örömét, elismerését fejezte ki, hogy a csíksomlyói ferencesek a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a szentmisén elhelyezett perselyekben összegyűlt pénzt. „Hiszem, hogy a szeretet, a jóság, a szolidaritás útja mindannyiunkat boldoggá tud tenni. Szívem minden melegével bátorítom, bíztatom drága népemet, hogy ezen az úton járjon”.

A pünkösdi búcsú idei szónoka egyben egyfajta házi feladattal is ellátta a zarándokokat, mondván, hazatérve vigasztalják, bátorítsák egymást, házastársukat, gyermekeiket, a kollégákat, a szomszédokat. „A szentháromság követésében bátorítanunk, vigasztalnunk, erősítenünk kell egymást. Adná az Isten, hogy az erdélyi katolikus egyház, a kárpát-medencei magyarság a vigasztalás, a bátorítás egyháza legyen” – zárta beszédét Böjte Csaba.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók