
Fotó: Barabás Ákos
Csökkent a gazdasági épületadó, ugyanakkor nőtt a jármű és a belterületekre vonatkozó ingatlanadó – döntötték el kedden a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők.
2018. december 18., 11:572018. december 18., 11:57
Ezentúl 1,1 százalék helyett egyszázalékos adókulcsot alkalmaznak a vállalkozókra vonatkozó ingatlanadó kiszámításakor Székelyudvarhelyen – erről hozott határozott az önkormányzati döntéshozó testület. Az is kiderült, hogy a múlt havi ülésen előterjesztettekhez képest
Azok a bárok, amelyek 22 óráig akarnak nyitva tartani 800 lejt kell fizessenek évente a működési engedélyükért, ugyanezen költség már 2500 lej, ha hajnali egy óráig fogadnák a vendégeket, és 4000 lej, ha maguk határoznának meg ennél hosszabb programot.
A határozat elfogadásakor az RMDSZ-frakció képviselői tartózkodtak.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!