
A felújított Függetlenség sugárút. A kedden megváltozó forgalmi rendnek megfelelően festették fel korábban a parkolósávokat
Fotó: Udvarhelyi Közlekedési Info
A Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy-egy szakaszát érinti a kedden életbe lépő változtatás.
2017. november 29., 18:272017. november 29., 18:27
2017. december 01., 12:012017. december 01., 12:01
Egyirányú lesz a közlekedés a Győzelem utca egy szakaszán (a Kisköved és a Gábor Áron utcák között) a Gábor Áron utca irányába. Ennek megfelelően a Virágok sétányáról a Győzelem utcába térve csak jobbra lehet kanyarodni.
A Függetlenség sugárút újraaszfaltozott szakaszán a Gábor Áron utca felől a Győzelem utcáig fog tartani a kötelező haladási irány – az eddigi iránnyal ellentétesen.
A változások kedden délelőtt tíz órakor lépnek érvénybe – adta hírül közleményében Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. A dokumentum szerint a fennakadásokat elkerülendő a helyszínen a helyi rendőrség irányítja majd a forgalmat.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
szóljon hozzá!