
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Új korszak kezdődik a gyergyóalfalvi hulladékgazdálkodásban. Ez első lépésként az újrahasznosítható hulladékok összegyűjtésénél és elszállításának rendjében mutatkozik meg – havonta egyszer viszik majd el ezeket a kapuk elől. Ugyanígy történik ez más gyergyószéki településeken is.
2024. június 20., 17:562024. június 20., 17:56
2024. június 20., 18:062024. június 20., 18:06
Gyergyóalfalu az elmúlt években élen járt a szelektívhulladék-gyűjtés terén Hargita megyében. Amióta 2019-ben bevezették a mostanig működő rendszert, folyamatosan egyre nőtt az újrahasznosításra kerülő hulladék aránya a háztartási szeméthez képest: az önkormányzat számítása szerint a kezdeti 6 százalékról 35 százalékra. Tonnában kifejezve
A környezetőrség mérése szerint ez az arány még jobb, 50–60 százalék közötti volt. Ez magasan kiemelkedő megyeszinten – ismertette Bege László alpolgármester.
Sok munka volt azzal, hogy a lakossággal megértessék, miért fontos szelektíven gyűjteni a műanyagpalackokat, üveget és hasonlókat. Az 5 éven át működő rendszernek viszont meglett az eredménye, hiszen például az üdülőzónából is eltűntek az addigi szeméthegyek azáltal, hogy az ottani kapuk elől is elvitte a szemetet a szolgáltató. Ez pedig a medvelátogatások számát is lecsökkentette.
Két fontos tényező határozza meg, hogy átalakul Gyergyóalfalu községben – és egyébként Gyergyószék több más településén is – a hulladékgazdálkodási rend. Az egyik a műanyagpalackokra, alumínium sörös- és üdítős dobozokra és hasonlókra vonatkozó 50 banis betétdíj bevezetése. Ennek hatására a korábbinak a 20 százalékára csökkent a kapuk elé kitett szelektív hulladék mennyisége. A másik pedig a gyergyóremetei hulladékkezelő központ elindulása.
Bővül viszont az így elszállított hulladéktípusok köre: szelektív hulladékként gyűjtik majd be a műanyagpalackok mellett a mosószeres flakonokat, üvegeket, papírt, nejlonzsákokat is, de amint Bege külön rámutatott, a műanyag bálakötő is így hasznosul.
Bege László alpolgármester
Fotó: Gergely Imre
Az alpolgármester azt közölte, hogy a jövő szerdai első alkalomra a lakosság bármilyen nejlonzsákban kiteheti a kapuk elé a szelektív hulladékot. A következő alkalomra viszont már mindenki számára biztosít az önkormányzat e célra használható zsákot.
A szolgáltatás költségével kapcsolatban egyelőre nincs újdonság. Bege László rámutatott,
Jövő évtől viszont – amikor már működni fog a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer – már biztosan lesznek változások a fizetnivalókat illetően. A cél eljutni oda, hogy mindenki annyiit fizessen, amennyi szemetet termel.
Környezettudatos fiatalság, felelőtlen felnőttek
Bege László ismertette a Sövér Elek iskolával közösen tavasszal indított projektjük első tapasztalatait is. Ennek részeként az iskolai osztályok egy-egy területet gondozásukba vettek a település környezetében, és dokumentálják azt, amit ott érdekesnek látnak, de a tisztaságról is gondoskodnak. Így gyűjtöttek össze nemrégiben egy nagy halom szemetet, amit egy árok mentén találtak, és amelynek jelentős része autóbontásból származó alkatrészekből állt.
– hangsúlyozta Bege. Hozzátette, vannak vadkameráik, és használni is fogják azokat a szemetelők azonosítására.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!