
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal 60 százalékkal csökkenti kiadásait – jelentette be Dorin Florea polgármester. A személyzet számát is csökkentik, de azt, hogy mennyivel, nem tudni. Mindössze annyit, hogy „a jók maradnak, míg a rosszakat elbocsátják”.
2010. június 29., 15:242010. június 29., 15:24
2010. június 29., 15:282010. június 29., 15:28
Fotó: Boda L. Gergely
Dorin Florea nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a legutóbbi tanácsülésen a képviselők nem tárgyalták a gigakalória árának növeléséről szóló tervezetet. „Elfogadhatatlan, hogy több mint háromszáz lejes ár helyett a lakosság csak 190 lejt fizessen, és a többit a polgármesteri hivatal fizesse ki. Az aluljáró ügyében sem született döntés, pedig ha megnyitnánk, akkor nem csak vinné, mint eddig, hanem hozná a pénzt” – magyarázta a polgármester. A városvezető átszervezné az iskolák alkalmazottait is – szerinte egy 24-ből 24 órán át rendelkezésre álló technikai csapatot kellene létrehozni, amely elvégezné a karbantartási munkálatokat az összes oktatási intézményben.
A városháza kevesebbet fog költeni a szükséges fogyóanyagok beszerzésére, megközelítőleg hatvan százalékkal. Emellett csökkentik a kiszállásokra elkülönített pénzalapot is. „Egy kiszállásra csak egy autóval mehetnek az alkalmazottak. Ha kettővel mennek, akkor a másodiknak az üzemanyagköltségét nem térítjük meg. Tárgyalunk egy mobiltelefonszolgáltatóval, ajánljon egy \"válságcsomagot\", hogy csökkenteni tudjuk a számlákat. Az iskolákban mindenki a vezetékes telefonon lóg, annak segítségével intézi a magánügyeit, ami a jelenlegi helyzetben nem mehet tovább” – fakadt ki a polgármester.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!