
Hargita Megye Tanácsa és a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége közös szervezésében vállalkozói fórumra kerül sor, melyet két helyszínen, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen szerveznek meg.
2010. június 18., 10:362010. június 18., 10:36
A fórum célja bemutatni azokat a lehetőségeket, amelyekkel a vállalkozók tevékenységüket fejleszteni, bővíteni tudják, és nem utolsó sorban új munkahelyek megteremtését tudnák biztosítani.
A rendezvény első helyszíne Székelykeresztúr, Hargita Megye Tanácsának területi irodája, Szabadság tér 55. szám, II. emelet. Időpont: 2010. június 22., délelőtt 9 óra.
A székelyudvarhelyi fórumra július hónap folyamán kerül sor.
Népzene, ének és a tánc tölti meg a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Házat: ötödik alkalommal rendezik meg a Nem úgy van most, mint volt régen – Felnőtt néptánccsoportok találkozója című eseményt, szombaton.
Lebontják a szentegyházi régi szülészet épületét, hogy helyére felhúzhassák az új palliatív ellátó központot. A bontást mihamarabb elkezdenék, mert csak ezután következhet az új épület tervezése és kivitelezése.
Erősen ittas állapotban, bejegyzetlen gépjárművel közlekedő sofőr került rendőrkézre Székelykeresztúr térségében csütörtökön délután. Az illető ellen eljárás indult.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Egy börtönbüntetésre ítélt személyt kísértek be a büntetés-végrehajtási intézetbe a Hargita megyei rendőrök szerdán. A korondi férfi bőséges bűnlajstrommal rendelkezik.
Csőtörés miatt több háztartásban is vízszünet lesz Székelyudvarhelyen csütörtökön délutánig.
Több mint 30 millió lejt költött el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), hogy csövekbe tereljék a Korond-patakot a beszakadt parajdi sóbányánál. Folyamatban van a beruházás átvétele, ám késedelmi kamattal fogják sújtani a kivitelezőt.
Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.
Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.
Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.
szóljon hozzá!