
Többen is kiállnak Bekéék mellett. Az államfő továbbra is semmibe veszi a kegyelmi kérvényt. Archív
Fotó: Mihály Csaba
Jogsértés követett el Klaus Johannis államfő, amikor törvényes határidőn belül nem válaszolt a neki küldött beadványra – állapították meg a dokumentum benyújtói, Fejér László Ödön és id. Lomnici Zoltán.
2019. december 26., 17:082019. december 26., 17:08
Mint ismeretes Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ szenátor és id. Lomnici Zoltán a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, volt főbíró beadványban kérték az elnököt, hogy elemezze újra a székely terrorperben elítéltek ügyét, és részesítse őket elnöki kegyelemben. A petíciót a Román Szenátus október 9-én iktatta, a törvény szerint Klaus Johannis 45 napon belül köteles válaszolni a beadványokra, ám mindeddig ezt nem tette meg.
– állapítják meg a beadvány benyújtói közleményükben. Megállapítják, az államfő jogsértést követett el a mulasztással. Id. Lomnici Zoltán egy olyan nemzetközi jogvédő szervezet elnöke, melynek alapítói között Nobel-díjas tudós is volt, a román államelnök lépését egyrészt udvariatlannak, másrészt elfogadhatatlannak minősíti. Fejér László Ödön pedig hangsúlyozza, a jogsértő eljárással az államfő a szenátust sértette meg.
– vélik a kezdeményezők. A szenátor lapunknak elmondta, újabb levélben kér magyarázatot Klaus Johannis államfőtől a válasz elmulasztására, egyúttal személyes kihallgatást is kér, bár az előzmények ismeretében ezek kimenetele is kétséges.
Az év elején már kértek audienciát az elnöktől, akkor azt a választ kapták, hogy zsúfolt programja miatt nem tudja fogadni őket, és javasolta, hogy az elítéltek kérjenek személyesen kegyelmet.
A két kézdivásárhelyi férfit 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság, ha nem kapnak kegyelmet leghamarabb jövő év májusában szabadulhatnak.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Ezután uniós alapokból is lehet finanszírozni az in vitro megtermékenyítést (IVF) támogató országos programot – jelentette ki csütörtökön Petre-Florin Manole munka- és családügyi miniszter.
Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője túlzottnak tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit.
Bűnügyi eljárást indított a Maros megyei rendőrség hivatali gondatlanság gyanújával, hogy kivizsgálják a dicsőszentmártoni városi kórház pszichiátriai osztályán biztosított ellátást.
A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
2 hozzászólás