Hirdetés
Hirdetés

Valami mindig hátráltatja ennek az udvarhelyi fahídnak az újjáépítését

Az áradások megrongálták a Homoród utcai, több mint másfél évtizede épített fahidat •  Fotó: Barabás Ákos

Az áradások megrongálták a Homoród utcai, több mint másfél évtizede épített fahidat

Fotó: Barabás Ákos

Pénz is van, és a szükséges engedélyek zömét is megszerezte Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, így a tervek szerint idén elkészül az új híd a Homoród utcában. A kivitelezés annak függvénye, hogy mikor fogadják el a város költségvetését, illetve hogy megfelelő ütemben zajlik-e a közbeszerzés.

Kovács Eszter

2019. március 12., 19:122019. március 12., 19:12

Több éve húzódik már a Homoród utcai fahíd újjáépítésének históriája: a szakhatósági engedélyezés nehézkes volt, mivel a szabványok értelmében a jelenleginél sokkal magasabb hidat kellett volna építeni a forgalmas utcában. Amennyiben megemelik az átkelő szintjét, a patakmeder mellé épített portáknál gyakorlatilag ellehetetlenül a bejárás.

„Az volt a cél, hogy a lakók – egyébként nagyon is jogos – kérésének eleget tegyünk, és úgy építsünk új hidat, hogy a mellette lévő udvarokra ne akadályozzuk a bejárást. Ezért volt nehézkes az engedély kiváltása” – magyarázta Fülöp-Székely István, a hivatal műszaki igazgatója. A szakember korábban kifejtette, hogy a folyóvizek fölé építendő hidak magasságát a folyó, patak tízéves átlaghozamának alapján szabják meg:

ha az elmúlt években áradás volt, magasabbnak kell lennie az új átkelőnek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Még nincs költségvetés

Székelyudvarhely idei költségvetés-tervezetébe 202 ezer lejt foglaltak bele a Homoród utcai híd újjáépítésére, azonban egyelőre nem tudni, mikor kerülhet az önkormányzati képviselő-testület elé a tervezet.

A helyi költségvetés ugyanis csupán a megyei, illetve az országos büdzsé elfogadása után kerülhet napirendre, a becslések szerint leghamarabb március végén vagy áprilisban.

„Ez kitolja a kezdést, de reméljük, idén sikerül kivitelezni a beruházást. Nyilván ez annak függvénye, hogy mikor tehetjük közzé a kiírást, hogy lesz-e jelentkező a munkára, illetve hogy lesznek-e óvások” – sorolta a műszaki igazgató.

Óvatosan a fahídon!

A jelenlegi, faszerkezetű átkelő nagyon rossz állapotban van, elvileg azonban kibír néhány hónapot, ha csupán személygépjárművek használják, és megfelelő sebességgel közlekednek rajta. „Ha egy kisteherautó nagyobb sebességgel rádöccen, nem biztos, hogy a híd szerkezete megbírja” – hangsúlyozta Fülöp-Székely, egyben körültekintésre intve a Homoród utcában gépjárművel közlekedőket.

Hirdetés
Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba
2026. november 05., csütörtök

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el

Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
Hirdetés