
Újraszámolás. Nem másfél, csak egy százalék az új adó
Fotó: Gábos Albin
Az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadó az eredetileg tervezett másfél százalék helyett egyszázalékos lesz – jelentette be a hétfői kormányülést követő sajtótájékoztatóján Tánczos Barna pénzügyminiszter.
2024. december 30., 17:362024. december 30., 17:36
A kabinet elfogadta hétfői ülésén a kiadáscsökkentő és adóügyi intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendeletet. Ez előírja egyebek mellett az úgynevezett oszlopadó bevezetését is, amelyet
Eredetileg ezt az építmények leltári értékének 1,5 százalékában szabták meg, Tánczos szerint azonban a sürgősségi rendelet végleges formájában 1 százalékra módosították.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy 90 napos határidőt szabtak meg az intézkedés alkalmazási szabályainak kidolgozására. Ez idő alatt valamennyi érintett iparág képviselőivel egyeztetni fognak, hogy az alkalmazási szabályok legyenek fenntarthatók és korrektek – írja az Agerpres hírügynökség a sajtótájékoztatón elhangzottakra hivatkozva.
Tánczos szerint az első befizetések július 1. után lesznek esedékesek.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
1 hozzászólás