
Fotó: Kristó Róbert
A téliesre fordult időjárás sem szegte kedvüket a szakszervezeti tagoknak, akik a korábban meghirdetett programnak megfelelően, csütörtökön a csíkszeredai Szabadság téren, a prefektusi hivatal előtt adtak hangot elégedetlenségüknek.
2010. március 11., 13:542010. március 11., 13:54
2010. március 11., 14:482010. március 11., 14:48
Fotó: Kristó Róbert
„Tiszteletet akarunk”, „Tisztességes fizetéseket érdemlünk” táblákat tartva a magasba „Le a kormánnyal”, „Megszavaztuk, becsaptak” jelszavakat skandált a Szabadság téren összegyűlt mintegy kétszáz közalkalmazott, pedagógus.
Az Alfa Cartel Szakszervezeti Tömörüléshez tartozó tiltakozók úgy érzik, Hargita megyében nem létezik társadalmi párbeszéd és a munkáltatók nem tartják tiszteletben vállalásaikat a béreket illetően. Sorin Badea, az Alfa Cartel tömörülés vezetője szerint az alkalmazottak, a szakszervezeti tagok visszajelzései apján arra lehet következtetni, hogy Hargita megyében nem tartják tiszteletben sem a törvényeket, sem az emberi jogokat, szerinte a politikum az egyetlen felelős a megye lakosságának az elszegényedéséért. Az utcára vonult szakszervezetisek egy küldöttségét Ladányi László prefektus is fogadta, őt is tájékoztatták követeléseikről.
A tiltakozó akció folytatódik, a tervek szerint március 18-án Hargita megye polgármesteri hivatalai, valamint közintézmények előtt szerveznek sztrájkőrséget, majd március 26-án a szakszervezetisek Hargita megyei honatyákkal találkoznak.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!