Hirdetés
Hirdetés

Utcafelújítások Szentegyházán: nyárra befejeződhetnek a munkálatok

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Szinte mind a hat, felújítás alatt lévő utcában leterítették már a kopóréteg aszfaltot is Szentegyháza nagyfalusi részén, így idén már csak viszonylag egyszerűbb munkálatokat kell elvégezni. A legfontosabb az esővíz-elvezető rendszer kijavítása.

Fülöp-Székely Botond

2025. január 16., 12:402025. január 16., 12:40

Tizennyolc millió lejnyi támogatást nyert az Anghel Saligny programban pályázó szentegyházi önkormányzat a város nagyfalusi részén lévő Bethlen Gábor, Fenyő, Turista, Dózsa György, Hargita és Ady Endre utcák felújítására.

A munkálatok elvégzésével az ING Service, Viaduct és Andezit vállalatokat bízták meg a közbeszerzési eljárást követően, így ők 2022-ben el is kezdhették az építkezést.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Nyáron befejeződhet a munka

A helyi önkormányzat fontosnak tartotta, hogy az utcák teljes korszerűsítését megelőzően bővítsék az utak alatt lévő ivó- és szennyvízhálózatot, ugyanakkor modernizálják a gázhálózatot is, hogy a későbbiekben ne nagyon kelljen feltörni az új aszfaltot. Éppen ezért 2023-ban kis időre leálltak az utcák felújításával. Tavaly azonban befejeződött a hálózati vezetékek földbe helyezése, így folytatódhatott az Anghel Saligny program által támogatott beruházás.

Hirdetés

Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere a Székelyhonnak elmondta, azóta jól haladtak a kivitelezők a munkálatokkal,

mostanra szinte teljesen befejeződött az utcák korszerűsítése.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Néhány száz méteren kell még leteríteni a kopóréteg aszfaltot a Hargita utcában, továbbá aknatetőket kell megemelni az Ady Endre utcában. Utóbbi helyszínen egyébként támfalakra is szükség lesz, amire még elő kell teremtse a pénzt az önkormányzat. Az esőzéseket követően azt is látták, hogy a Bethlen Gábor utcában hol kell javítani az esővíz-elvezető rendszert, amit szintén meg szeretnének oldani. Ezenkívül

minden utcában el kell helyezni a forgalmi táblákat és el kell végezni az útfestést.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A polgármester abban bízik, hogy mindez megvalósulhat nyárig. Jelenleg az időjárási viszonyok miatt szünetel a munka, de tavasszal visszatérnek a helyszínre a kivitelezők. Az elöljáró hozzátette:

szerencsére az elvégzett munka kifizetésével nincsenek elmaradva és a kormánytól is megkapták a beígért pénzeket.

Arra kért mindenkit, hogy a téli időszakban is vigyázzanak a felújított utcák állapotára, hiszen mindenkinek érdeke, hogy a lehető legtovább lehessen használni a beruházást.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Vigyázni kell a beruházásra

Lőrincz rámutatott, az eredeti elképzelésekhez képest némileg elhúzódott ugyan az utcák modernizálása, de ez esetben ez előnyt jelentett, hiszen nem csak a korábban említett hálózati vezetékek kerülhettek a földbe, hanem a lakók meglátásait, kéréseit is sikerült beépíteni a tervekbe.

Végül megjegyezte: stratégiailag nagyon fontosnak tartották a felsorolt utcák felújítását, hiszen ezzel hosszabb távú, a Madarasi Hargitát érintő turisztikai fejlesztéseket alapoznak meg.

Idézet
Nem tehettük meg azt, hogy a helyi lakókat a rossz utakkal, járdák nélkül hagyjuk, ráadásul a hargitai fejlesztésekkel megnöveljük a forgalmat a zónában”

– fogalmazott.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alalatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alalatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

Hirdetés
2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
2026. június 12., péntek

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái

Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái
2026. június 12., péntek

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás
2026. június 12., péntek

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást

Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást
Hirdetés