
Fotó: Veres Nándor
Helyi és világhírű régizene-együttesek előadásait hallgathatják meg az érdeklődők július 10–18. között a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon. A Nagy István Művészeti Szakközépiskola két tanulójának régizenejátékával vezették fel azt a sajtótájékoztatót, amelyen a negyvenegyedik alkalommal megszervezendő eseményt ismertették.
2021. július 08., 13:202021. július 08., 13:20
2021. július 09., 11:072021. július 09., 11:07
A Mikó-várban tartott csütörtöki sajtóeseményen Sógor Enikő csíkszeredai alpolgármester közölte, az esemény már több mint egy évtizede szerves része a város életének. „Kivétel nélkül, mindig jelen voltam az eseményen nézőként. Öröm számomra, hogy megint július van, és
– emelte ki az elöljáró, akinek korábban személyes kötődése is volt a fesztiválhoz egy Máté-passió bemutatása által.
Fotó: Veres Nándor
Filip Ignác Csaba, a rendezvény művészeti vezetője elmondta, a fesztivál központi elemeként idén az utazást jelölték meg, hiszen neves előadók is érkeznek majd Csíkszeredába.
– érvelt a témaválasztás mellett. A régizene műfaján belül megjelenik majd a reneszánsz, a barokkon belül pedig több műfaj is egészen a rokokó stílusig. A meghívottak közül kiemelte a világszinten ismert szerbiai Renaissance csapatát – amely a világon egyedülálló módon állami régizene együttes –, de lesznek Csehországból, Törökországból és Franciaországból is fellépők.
Fotó: Veres Nándor
„Figyeltünk az egyensúlyra a vendég és hazai előadók terén, így az országból többek között a Kájoni Consort, a Fonte Di Gioia vagy a Codex régizene-együttes is színpadra fog lépni” – jelezte.
A programban gyermeknap is helyet kapott, ahol reneszánsz játékokkal és kézműves foglalkozásokkal kedveskednek a kicsiknek, de nem marad el a felnőtteknek szervezendő borvacsora, illetve a hagyományos gyalog- és kerékpártúra sem. A helyszínek között a Mikó-vár, a Csíki Mozi, a Milleniumi templom, a Márton Áron Gimnázium és a csíksomlyói kegytemplom is szerepel.
Jegyek terén a lokális termékek értékesítését tartották szem előtt, így azok elővételben a magtar.ro/veddahelyit felületen érhetők el 15 és 25 lej között, de bérletvásárlásra is van lehetőség – ismertette Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője. A belépőkből a fesztivál szervezői
Fotó: Veres Nándor
Kérdésünkre, miszerint milyen anyagi vonzata van egy világhírű régizenei együttes meghívásának, azt válaszolta, hogy a popfesztiválokhoz hasonlóan már egy évvel előtte le kell szerződni a meghívottakkal.
– osztotta meg. A július 10–18. között tartandó fesztivállal kapcsolatos információk elérhetők a regizene.ro oldalon.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!